Jászalsószentgyörgyi Községi Önkormányzat és a Helytörténeti Kör fotópályázatot hirdet „Az én Szentgyörgyöm” címmel.
A pályázat célja, hogy a községben élő, elszármazott, vagy egyéb módon a faluhoz kötődő amatőr fotósokat felhívja arra, hogy fényképeken keresztül mutassák be, miként látják ma Jászalsószentgyörgyöt. A fotókból kiállítást rendezünk.
Témák:
– épített környezet (épületek, terek, utcák, stb.)
– természeti környezet (Zagyva, Vadas, Borsa, tavak, határ, stb.)
– emberek
– események (községi, családi rendezvények, piac, munka stb.)
Pályázati feltételek:
– a pályázaton részt vehet bárki, aki amatőr szinten foglalkozik a fotózással
– egy pályázó max. 10 képet nyújthat be
– a fotókat digitális formában, nagy felbontásban kell elkészíteni (min.:2500x1800px, 300dpi)
A pályázat leadásának határidejei:
– 2012. október 31.
– 2013. április 15.
A fotók leadásának módjai:
személyesen (CD-n) Blaha Zoltánnénak
elektronikusan: ritamartonszolnok@gmail.com
Egyéb információk:
– A beérkezett pályaműveket szakértőkből álló zsűri fogja elbírálni.
– Az 1-3. helyezett fotós díjazásban részesül.
– A pályázat első részében beküldött képekből a Szentgyörgyi Krónikában megjelenő 2013-as naptár képeit válogatjuk ki.
– A pályázat második részében beküldött legjobb képekből kiállítást rendezünk 2013 májusában.
– Távoli célunk egy könyv megjelentetése.
– A beadási határidőt az indokolja, hogy az évszakok megjelenítése lehetővé váljék.
– A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Marton Ritától a 30/4496442 telefonon, vagy a ritamartonszolnok@gmail.com címen.