Oldal nyomtatása

Mikro történelem falunk közelmúltjából – Berkes Jolán visszaemlékezése 1944 novemberéről

Berkes Jolán kántortanító volt községünkben az 1940-es, ’50-es években.

Jászalsószentgyörgyön töltött éveinek emlékeit 1997-ben, 89 évesen írta le, s rábízta Csák József tanár úrra. Nemrégiben olvastam a majd’ harminc oldalas írást, s belőle több fontos információt tudtam meg falunk 2. világháborús történetéből is.

Azért is volt érdekes olvasmány nekem, mert a szomszédunkban lakott, s így hatvan év távlatából is ráismertem a helyszínekre. Sokat segített még a történetek és a személyek azonosításában Halla Zoltánné tanító néni, akinek a nagyszüleinél lakott albérletben Jolánka néni.

Az alábbiakban arról olvashatnak, hogyan élte át Jolánka néni a falu felszabadítását.

A részletben szereplő helyszín a Fő út 43. sz. ház, amiben ma Balla Miklós Gazdaboltja működik. Akkor Pásztor József és felesége Terus néni volt a tulajdonos. Fiuk, Pista – a harangozó – sokszor meglátogatta szüleit, s mivel a templomban „kollégák” a kántorral, így Jolánka néni életének is fontos szereplője volt.

A pince, ahová menekültek ma is megvan. Az épületben Halla Gábor élelmiszerboltot működtet, de a varroda bejárata felől lehet lemenni. Akkor Halla Istváné volt a ház és az üzlet.

Marton Rita

 

 

„Rövidesen behívták az Igazgatót. Facsi kék masnis kislány volt. Egyik napon mi lányok bicikli kirándulást terveztünk Újszászra, estefelé. Hatalmas autótülkölés, több kocsin magyar tisztek, utánuk gyalogosok. Az árokba húzódtunk, majd visszafordultunk a falunk felé. Mire hazaértünk, az összes tantermek kipakolva, tele katonákkal. Több hétig tartózkodtak itt.

Egyik reggelre eltűntek a magyarok. Hajnalt harangoztak Pista szerint, mikor a század elvonult Jászberény felé. A tisztek intettek Pistának, a lányoknak kézcsókot küldtek.

Ekkor már fizetést se kaptunk. Tanítás megszűnt. A németek három hónapig tartották Szolnokot. Óráról órára elment Belei káplán. Azonnal küldött Eger utódot, mert Varga Sándor bácsi 91 éves volt, kellett valami segítség. Utóda Mogyoróssy Mihály lett. Vele vészeltük át a borzalmas helyzetet.

Megszálltak minket a németek. Lefoglalták a szobám. Nappal legyek Terus néniéknél, éjjel aludjak a harmadik szobában. Marcsa és Sándor bácsi eltűnt. A zsidó családokat deportálták. Az öreg Weinerék haldokoltak, Katona nem állította ki az orvosi bizonyítványt – csak napokon, heteken tart az életük. A rendelet szerint itthon halhatnak meg.

Nagyék, Amálkáék becsukták a kocsmát, felmondták az ebédet. Tejet még kaptam, kenyeret egy darabot, hol Margóék, hol Pásztorék adtak. Eigenék lakását is lefoglalták egy magas rangú tisztnek. Marcsó nagyon megtetszett neki, a kislánnyal együtt menekíteni akarta az édesanyjához Németországba, de Binéték azonnal elvitték magukhoz.

Egy délután berohant egy menekülő német szakasz hozzánk. Akkor még valahogy tudtam beszélni, érteni. A katonák, ki hol tudott, földön, folyosón, füvön lefeküdtek. A parancsnok kérte, hogy valamit főzzünk az embereknek, napok óta meleget nem ettek.

– Margarin és liszt még van, más nincs. – mondtam. Nekünk csak krumplink van. Jó lesz-e palacsinta? Krumpli leves?

Átszaladtam a szomszédba még egy sütőért. Mosó nagyfazékban forrt a leves, a napi tejünk kb. 2-3 liter, vízzel összekevertük és sütöttük két órán át Terus nénivel a palacsintát. A katonák mind aludtak. Mire készen lettünk este lett, mindenkit felkeltettünk, bőven jutott mindenkinek. A parancsnok nem evett, mi sem.

Mondta:

– Hajnal négykor itt lesznek az oroszok. Itt lesz a támadás. Van-e óvóhelyük?

Szemben a Halla pincéjében voltunk felkészülve. A heverőm, takarók, étel, paradicsomos üvegek (ez az én ötletem volt). Vagy öt szomszéd, akinek pincéje nem volt. A parancsnok egész éjjel el nem mozdult a zongorámtól. Én egy széken a sarokban ültem. Pontosan négykor, ahogy mondta, sztalinorgona ágyú, bomba szállt az úttestre. A fekvőknek riadó és rohantak kifelé a házból az iskola felé lévő kocsiúton. A két öregem le az óvóhelyre, én is utánuk, a parancsnok a járdáról visszanézett és az ablakokra mutatott. Megértettem, hogy szedjem le. Az Isten sugallta neki. Mi lett volna velünk a télen? A „zenekar” alatt, remegve a hat ablakot leszedtem és a padlóra fektettem. Még gondolkozni is tudtam, mind a saját ablaka alá. Mire kész lettem, az utca vastagon karokkal, lábakkal, fejekkel, vagy egészben halottal tele. Ezek között másztam át, a halál zene alatt. Egy másik menekülő szakaszt érhetett el a támadás az utcánkban. Utolsó pillantást vetettem a templom felé, az még sértetlenül állt. Hirtelen csönd lett. Jaj, nekem! Itt vannak! Elérem-e a pincét?

Már a lépcsőkön aggódva vártak.

Terus néni kiabált:

– De, hol voltál?

– Az ablakokat szedtem le.

– Az intés volt a tegnapi munkátok fizetsége – szólt valaki.

– Lányom feküdj le, egész éjjel fenn voltál.

Sor nem került rá. Artikulátlan kiabálások, ajtók csapkodása, dörömbölés fölöttünk.

– Itt vannak.

Egy fél óra múlva lépések közt, nyílik a pinceajtó. Összebújtunk. Fehér zsebkendőt, törülközőt lobogtattunk. Öten-hatan voltak.

– Szoldát? Hol szoldát?

Gondoltam, katonát keresnek. Mi, a négy fal, meg egy fedetlen nagy hordó volt csak. Beszéltek valamit, gondolom csalódtak, hogy nincs bor. Fölmentek.

3-4 napig moccanni sem mertünk. Végül az öreg bíró meg két orosz katona jött le a lépcsőn. A bíró orosz fogoly volt[Varga János], tudott oroszul úgy ahogy. A bíró rám mutatott, itt az ucsítyelnyica, ő a kántor. A bíró felém fordult, beszélt valamit a két katonának. Azok előhúznak egy fehér karszalagot, nyomtatott betűkkel rá írva, ucsítyelnyica, így fonetikusan az egyik felén, a másikon ciril betűkkel. Intettek, hogy menjek oda. Meg se mozdultam.

– Ne félj, nem esz! A Jegyző úr szobáját elfoglalta egy tiszt, már Margó is a helyén. A tiszt azt mondta én vagyok a jegyző és tolmács amíg hivatalos tolmács nem jön. Azt kérdezte, miért nem szólt itt a harang, miért nem robotol a pópa?

– Az öreg elmenekült, a fiatal az óvóhelyen – mondtam.

– Mindenütt a pópa fogadott minket, nem bántunk senkit, szabadságot hoztunk. Azonnal szóljon a harang! Keressék meg a pópát és az ucsítyelnyicát. Hol van a Tisztelendő Úr?

– Nem tudom. (Tudtam.)

Valaki szaladt le a lépcsőn:

– Megvannak. Pistával kivitték az oroszok sarat hányni.

Már szólt is a harang.

– Induljon! – parancsolta a bíró.

Rámutattam a két öregemre, mamka, papa.

Bíró:

– Mindenki menjen haza!

A szó szoros értelmében csak az volt a lakásomban, ami rajtam. Egy gyönyörű nagyszélű nemezkalapom tele fekáliával, a zongora közepén. Üres szekrény, üres ágy. Üres kis fiókok, de az ablakok feltéve, épek. Asztalterítő, függöny nincs. Két fotel felhasítva, komód fiókjai üresek. A fürdő helyiség kifosztva, se lepedő, se köpeny, se szappan, egy árva fogkefe a földön. Az elválasztó függöny ép.

Léptek – Pista meg Mogyoróssy:

– Anyáméknál kevesebb a hiba, Lenkének mindene megvan.

Vékony kabát, egy fekete kendő a fejemen, félcipő – a talpa lyukas – és egy zokni. Melltartóm és egy bugyi. Se köpeny, se kabát, se bunda, se cipő, se csizma.

Kik? Oroszok? A pince kicsi keskeny szellőzőjén leselkedtünk, láttuk, hogy korbáccsal ütötték a foglaló katonákat, gyorsan vonultak. Ezek nem lehettek.

Cigányok? Magyarok? A jó Isten látta csak.

De ennyivel kitelelni?

– Nézzétek meg a kamrát, hagytak-e tüzelőt?

– Egy darabot se.

– Valamit hozzatok a sekrestyéből, hogy meg tudjak mosakodni és a fehérneműm kimosni.

Pista:

– Várjon, majd este lopunk valahol kerítést, kicsit befűthet, a kályhát itt hagyták.

Így is lett.

– Reggel mise – így búcsúztak.

 

Részlet Számvéber Norbert: Páncélos hadviselés a budapesti csatában c. könyvéből.

„A szovjet 2. Ukrán Front általános támadása (1944. november 11-26.)

1944. november 11. szombat

(Időjárás: napközben 8 Celsius-fok, felhős égbolt, helyenként záporok, a burkolatlan utak erősen feláztak)

…A „Plijev” lovas-harckocsi csoport 23. harckocsi hadteste 11 óra 30 perc körül elfoglalta Jászladányt és részeivel Pusztakürt vasútállomásnál harcolt. A 4. gárda-lovashadtest Jászladány északi és északnyugati előterében nyomult előre. A 6. gárda-lovashadtest Jászalsószentgyörgy elfoglalásáért harcolt.

A németek a déli órákban Jászalsószentgyörgytől délre 30 szovjet harckocsit számláltak meg. Ezek nagy valószínűséggel a 6. gárda-lovashadtest páncélosai voltak. A két SS-páncélgránátos-hadosztály fiatal, szinte kiképzetlen újoncai nem bírták a súlyos harcok terhét, és tömegesen adták meg magukat, vagy pedig hátraözönlöttek a támadó szovjet csapatok elől.”

BerkesJoánFRONTkép1 BerkesJolánFRONTkép2

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/mikro-tortenelem-falunk-kozelmultjabol-berkes-jolan-visszaemlekezese-1944-novembererol/