Kiss Erika – Volt egyszer egy Gombgyár

Ipartörténeti emlékek a Jászságból  I. rész

     Jászberényben mindig helye volt a tisztes kisiparnak, a kézműveseknek a jelentős mezőgazdaság és a kereskedelem mellett. Országszerte híresek voltak a szűcsök, a kötélverők, az asztalosok, a céhes ipar is jelentősen hozzájárult a város fejlődéséhez. Fontosak voltak a malmok is, s a téglagyár. Nyomdaüzem működött már a XIX. század végétől. Régi újságokat lapozva olvasható – főleg a hirdetésekből, – hogy a Kaszinó utcában, a Pollák-féle házban szőnyegkészítő üzem, a Déryné utcában tésztaüzem működött, de ecet- és likőrgyár is létezett a városban. Tisztes megélhetést biztosító vállalkozások voltak ezek, melyek egy-egy családhoz kötődtek, de a kisiparnál azért többet alig jelentettek. Általában 10-20 ember számára adtak megélhetést, s polgári életnívót a tulajdonos családnak. Volt azonban egy egyedülálló „gyár” is itt, az Üstökös utcában, a Jász Gombgyár.

Ennek történetét nem volt egyszerű felkutatni, hisz jóformán csak az emlékezetre lehetett támaszkodni, mert írásos dokumentumok alig állnak rendelkezésre. Sajnos a család az alapító-tulajdonos Orosz József és felesége halála után – az 1990-es évek derekán az iratokat megsemmisítette, mint felesleges holmikat. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei levéltárban pedig szintén alig őriznek róla dokumentumokat. A fellelt néhány irat azonban mégis ad eligazodást, s ezt az emlékekkel kipótolva csak kikerekíthető a történet.

Orosz József gombgyára Jászberényben, az Üstökös utcában működött. A rendelkezésre álló írásos dokumentumok szerint gombkészítésre és ajándéktárgyak előállítására a jászberényi tanácstól 1948 januárjában kapott iparengedélyt.[2] A kérelemben azt írta: ” … gombkészítő ipar gyakorlására iparigazolvánnyal rendelkezem…. üzemem nagyobb kapacitással a téli időben működik, a város munkanélküli lakosságának egy része jut megfelelő keresethez.”  A családtagok – leánya Molnár Istvánné Orosz Gabriella és veje Molnár István szerint a gombgyár épülete 1946-ban épült.[3]

Orosz József iparigazolványt azonban első alkalommal még 1942-ben váltott. Ekkor gombkészítésre váltotta ki és hatálya Jászalsószentgyörgyre szólt.[4]Orosz József egy jászalsószentgyörgyi szatócs család gyermekeként született 1915-ben. A család esztergályosnak taníttatta a nagyon jó műszaki érzékkel megáldott fiút. A szatócsbolt valószínűleg nélküle is üzemelt. S milyen jól döntöttek. Az ezermester fiút vállalkozói szellemmel is megáldotta sors, mert mindenre megtalálta a megoldásokat, s mindenből pénzt tudott „varázsolni”. Persze lehet, hogy e tulajdonságoknak csak a mai korszellem kapcsán tulajdonítunk nagy jelentőséget. A családtagok, régi ismerősök állítása szerint azonban Orosz József olyan tehetséges és tevékeny ember volt, hogy amihez hozzákezdett, azt sikerrel tudta megvalósítani.

A fiatal esztergályos, miután felszabadult Pestre ment dolgozni. Leánya, Orosz Gabriella elmondása szerint a fővárosban egy gombgyárban (is) dolgozott. Ott kitanulta a gombkészítés minden csínját-bínját. A gyöngyház-gomboknak a harmincas években minden bizonnyal volt jó piaca, így érdemes volt ezzel foglalkozni.

Orosz József visszatért szülőfalujába és itt 1942 tavaszán  kialakította a Jász Gombgyárat.[5]  A fellelt dokumentum szerint 1944 februárig üzemelt ez a gyár. Jászalsószentgyörgyön Fő utcán volt, Csák László házát bérelték e célból. Orosz József és Jeles András társas cégeként működött, 25 dolgozót alkalmaztak és a gombokat folyami kagylóból készítették, melyből a Zagyvában volt bőven akkoriban még. „A gyárban volt csiszológép, fazongép, köszörűgép. Egy mázsa kagylóért 2-6 pengőt fizettek. A gyűjtők a kagylót egy gereblyéhez hasonló hajlított szerszámmal szedték ki az iszapból. Megmosták, vízben kifőzték. A kagyló így elpusztult, ezen kacsát neveltek. A tiszta kagyló burkát, a szaruanyagot munkálták meg a gépekkel.” A Jász Gombgyárban a dolgozók közül név szerint említik a következőket: Viszentin Károlyt, Gáspár Józsefet, Csonka Jánost, Nagy Sándort, Urbán Bélát, Gajdos Józsefet, Lajkó Mihályt, Sallai Jánost, Túróczi Istvánt. A dolgozókon túl a kagylót gyűjtőknek is megélhetést biztosított a gyár, írták a községi történetírók. Ehhez a Molnár házaspár azt fűzte hozzá, hogy nincs tudomásuk erről az üzemről. Feltételezésük szerint Alsószentgyörgyön inkább csak a kagylók összegyűjtése folyt. Jeles Andrásban pedig a fővárosi kapcsolatot, egy ottani gombgyárban szerzett ismeretséget gondoltak.

Nincs sajnos adat arról, hogy Jászalsószentgyörgyön miért és miként szűnt meg ez a gyár. A háború, majd a felszabadulás évei azonban épp elég indokot jelentenek. Ebben az időszakban  kötött házasságot is, így új terveket is szőtt minden bizonnyal. Orosz József leánya és veje közlése szerint Jászberényben 1946-tól létezett a gombgyár. Az Üstökös utcában álló épület a gyár céljaira épült, úgy lett kialakítva, hogy a hatalmas pincében raktározásnak legyen hely. A hosszúkás épülethez nagy, fedett kapualj is tartozott, ahová egy teherautó is be tudott hajtani. A termek pedig a gyártási folyamatnak megfelelően lettek kialakítva. A család egy, a másik utcára nyíló házban lakott, de az udvaruk közös volt. Az Üstökös utcai épület csak gyárként üzemelt.

A folyami kagylókból Jászberényben is volt bőven, a Zagyva tele volt velük. A cigányok zsákszámra hordták Oroszékhoz. Itt is úgy vitték oda, hogy az állat testét  eltávolították belőle. Azonban még így is volt tennivaló vele bőven, hiszen nyálkás, szennyezett lehetett. Az épület hátsó helyiségében betonkádak voltak, ezekben mosták, tisztították a kagylókat. Valamilyen vegyszerrel is kezelték, hogy letisztuljon. (Savval, vagy lúggal?) A gyár így jelentős vízfogyasztó volt,  az udvaron azonban egy Norton-kút – melyet Orosz József fúratott – jó vizet adott és bőségeset is. A szennyvizet csővezetéken keresztül a Csincsába vezették a föld alatt, ami a Zagyvába folyik jelenleg is a Nagytemplom mellett.[6]
A gombgyártás folyamata

     A megtisztított kagylók héjából  különböző szerszámok segítségével vágták ki a gombokat. Sajnos ezek a szerszámok már nincsenek meg. Néhány évvel ezelőtt selejtítette ki azokat Molnár István, de még emlékszik rá, hiszen ő is műszaki ember, ezermester. Szerencsére azonban maradt néhány kisebb relikvia, melyek információkat hordoznak. A gombokból méretválasztékot, mintakollekciót  sikerült fellelni. A 12-es-től a 60-as méretig készülhettek gombok, bár a család és az egykori dolgozók emlékei szerint csak inggombok és esetleg paplangombok készültek ott. A megfelelő méretben kivágott gombokat egy másik eszköz segítségével kilyukasztották. Attól függően, hogy milyen gomb készült szintén egy célszerszám segítségével 2, vagy 4 lyukat ütöttek rá. Majd a gombokat egy hatalmas dobba helyezték, mely forgott. Ebben egymást csiszolták, fényesítették így a gombok. Aztán jött a válogatás. Szín szerint is szétválogatták a lányok, asszonyok. Arra is figyelni kellett, hogy a vastagságuk is egyenletes legyen. Csak azok voltak a jó minőségűek, az elfogadhatók. A kagylókból – mérettől függően – maximum öt gomb jött ki. A kagylóhéj a szélek felé vékonyodik, ha már ebből egyenetlen gombot is kivágtak, az selejtnek számított. A folyami kagylókból is lehetett fehér, rózsaszín, esetleg szürke gombokat készíteni. A fennmaradt darabok tanúsága szerint sima és peremes gomb is készült a Jász Gombgyárban.

Sikerült felkutatni két egykori dolgozót, akik a gyártás folyamatáról további információkkal szolgáltak. Gedei Mihály[7] 1949-ben került a gombgyárba, majd 1950-ben máshol vállalt munkát. Aztán 1954-ben visszament, és a gyár megszűnéséig ott dolgozott. Elmondása szerint  bizony büdös volt a kagyló, mert az állatot ugyan kiszedték belőle, maradványa azért benne volt, így nem volt kellemes a munka. A betonkádakban – melyekbe 8-10 mázsa kagyló is elfért – 2-3 napig áztatták, s vegyszerrel kezelték a kagylókat. Az áztatás során puhult is az anyag, így a kiszúrás könnyebb volt, nem tört, nem repedt szét. Két férfi végezte két gépen a kiszúrást. A kiszúrás után ismét mosás következett, majd a soppolás. Ez a művelet arra volt jó, hogy a gomb egyenletes vastagságát biztosítsa.

Gedei Mihály emlékei szerint az  ötvenes évek során már nem csak a Zagyvából szedett kagylókból dolgoztak. Orosz József dunai kagylókat is hozatott. Nagy teherautóval álltak be az udvarra, s a pincébe tárolták be a kagylókat. A dunai kagylók nagyobbak és vastagabbak voltak a zagyvainál, és dolgozni nehezebb volt belőlük. Nehezebb volt a kiszúrás, s jobban tört, így a minőséget is nehezebb volt kihozni belőle. A dunai kagylók felhasználásának indoka több is lehetett.

1. A gyár termelése felfutott, a zagyvai kagyló mennyisége nem volt elegendő.

2. A zagyvai kagyló eltűnt, kipusztult. Ez a hetvenes években már egészen biztosan így volt. Nemhogy kagyló, de más vízi élőlény sem volt a folyóban. Olykor döglött halakat vitt a víz. Ennek oka pedig a környezetszennyezés. A jászberényi Hűtőgépgyár, a hatvani konzervgyár és a cukorgyár a Zagyvába engedte a gyártás során felhasznált és szennyezet – sőt tisztítatlan, vegyi és bomló szerves anyagokkal telített – vizét. Ez súlyos környezetkárosítást okozott. Azonban azt nem tudni, hogy ez már az ötvenes években is fennállt volna.

A soppolás után következett a fazonozás. Ezt már a másik teremben dolgozó hölgyek végezték. A fazonozás során keletkezett a gomb pereme. A gomblyukak kiszúrása volt a következő művelet, melyhez szintén gépek voltak, melyeket Orosz József maga készített. A fényezés, azaz a dobban való forgatás után válogatták szét ketten. A szín szerinti válogatás tükör felett történt, mert azon a színeket, az árnyalatokat jobban lehetett látni. Ezt általában Orosz Józsefné végezte. A méret szerinti válogatáshoz pedig volt egy asztalnyi nagyságú szerkezet. Azon volt egy sín, melyben a mérethelyes lyukak voltak. Azon a gombokat szétterítették, s átpotyogtak, így méretük pontosan tudható volt.

Gedei Józsefné Rózsika[8] és férje  szintén 1949-től dolgozott a gombgyárban. Néhai Gedei József  kiszúrást végzett. Erről egy festményt is őriz felesége. Gy. Riba János alkotásán egy gép előtt ül Gedei József. Mellette a sok kagyló, egy része feldolgozásra vár, más részén már a lyukak látszanak. Rózsika fazonozott, azaz szintén egy ügyes géppel a gomb perepét készítette. Emlékei szerint a kész gombok kartonozása sok esetben nem a gyárban történt, hanem azt kiadták otthoni munkára. Ha nem győzték a kartonokra való felvarrást, akkor “bedolgozók” is segítették a gombgyár működését.

A gombüzemben négy férfi dolgozott Gedei József, Gedei Mihály, Knórr Ferenc és Veres János. Gedei Mihály elmondása szerint volt, amikor túlóráztak. Amikor jött a teherautó a dunai kagylóval, s azt le kellett hordani a pincébe, a férfiaknak segíteni kellett. Előfordult, hogy az áztatást végezték délelőtt, de a délutáni műszakot is teljesítették a kiszúró gép mellett. A túlórákat természetesen elszámolták. A gombüzemben nem kerestek rosszul a férfiak, volt, hogy kétezer forintot is hazavittek. Ez az ötvenes években bizony szép összeg volt. Gedei Józsefné emlékei szerint 6 forintos órabérük volt, s a nők 7-800 forintot kaptak. Általában egy műszakban dolgoztak reggel 6-14 óráig. Néha fordult elő a túlórázás a nők esetében. Ha a kartonozás volt a sürgető feladat, azt gyakran hazavitték, s otthon csinálták.

Az elkészült gombokat kartonlapra fűzték fel 12-24-36 darabot egy-egy lapra. A lapokat Jász Gombgyár felirattal a jászberényi Pesti Nyomdában készíttette Orosz József. Ilyen lap is maradt fenn. A háború után talán a nyomda is drága lett, s más megoldást alkalmaztak. A kartonlapokra staniol papírt simítottak, – ragasztottak ? – s erre varrták  fel a gombokat.

A Jász Gombgyár termékeit Budapesten adták el. Nagykereskedők vették, de ruhagyárak is. Az emlékek szerint a rövidárusok az Üstökös utcába is jártak vásárolni. A gyöngyház gombok valószínűleg a jobb holmikra, a polgári öltözékekre kerültek. A szép pupliningekhez csak gyöngyház gomb illett. Orosz József nagyszerűsége abban rejlett, felismerte, hogy a folyami kagylókból lehet gyöngyház gombokat készíteni. Ilyen folyami kagylókból dolgozó üzem az országban nem sok lehetett. Pesten biztosan volt, de máshol nemigen. A Jászságban nem tudunk másik gombgyár létezéséről.

Nem lehetett rossz üzlet a gombgyártás, hiszen a dolgozók visszaemlékezése szerint biztosan tudható, hogy 12-15 alkalmazott dolgozott ott, s a kagylót gyűjtők sem jártak rosszul, megéltek a gyűjtésből. Orosz József állandóan fejlesztette is a gyárat. Új gépeket vett, vagy csinált maga, hiszen erre is képes volt. Az épületre emeletráépítést is tervezett, megvette a szomszéd telket is, s a családi otthon is az üzem mellett létesült.

A gyártás folyamán természetesen sok hulladék keletkezett. A kagylók maradéka, s a hibás, selejtes gombok is kikerültek az Üstökös utcára. A földes utca közlekedése így télen-nyáron biztosított volt. A kagylómaradék az utat keményre „építette”, itt autó sosem merült a sárba. A város útjainak aszfaltozott kiépítése az 1990-es évek elején történt. Akkor az útalapot alig tudták itt megcsinálni, hiszen a kagylók betonkeménységűvé szilárdultak.

Ipartörténeti emlékek a Jászságból II. rész

Az ötvenes évek kihívásai

 A jászberényi gombgyár történetében változást hozott az államosítás korszaka. A család emlékei szerint Orosz József gyárát úgy államosították, hogy az üzem – a teljes felszereléssel és a szellemi tőkével, meg az ott dolgozókkal – belépett a Műszerész KTSZ-be.  A fennmaradt dokumentum szerint 1952. január 5-én írt  levelében lemondott iparengedélyéről.[1] Sajnos indoklás nincs az iratban. Egyszerűn visszaadta az 1948-ban kért iparigazolványt. Azonban erről többet tudott mondani Burka Sándor, aki 1952-59-ig elnöke volt a Műszerész Kisipari Szövetkezetnek.[2]

Az ötvenes évek elején nagy ütemben zajlott Magyarországon az államosítás. Lehet, hogy elvették az emberek tulajdonát, bezárták üzletét, kisüzemét, de történetünk szerint más megoldások is léteztek. Jászberényben különböző kisiparosok, órások, műszerészek alakították 1951-ben a Műszerész KTSZ-t.

Burka Sándorné  is jól emlékszik erre az időre. Férjének katonai átképzésre kellett mennie. Amikor onnan hazakerült 1951 őszén jött létre a szövetkezet. Ekkor a tanácsi emberek – az ipari osztályról – azt szorgalmazták, hogy az iparosok alakítsanak szövetkezetet. Burka Sándornak egy kerékpárjavító műhelye volt, de az üzletet a katonai szolgálat után már nem nyitotta ki. Hasonló társaival beszélgettek róla mit is kellene csinálni. A műszerészek és az órások hozták létre a KTSZ-t. A 12 alapító tag: Burka Sándor, Besenyi János, Kövér Antal, Molnár István, Molnár Dezső, Pozsonyi Pál, Szappanos Béla Páger Géza, Spekonya Róza, Nagy Antal, Hasznos Sándor, Sich Ferenc. Az első elnök Nagy Antal volt 1951-52-ben.

Burka Sándor és felesége nagyon jó, mondhatni baráti kapcsolatban volt a szomszédban lakó Orosz házaspárral. Azonos korosztályba tartoztak, gyermekeik is közel azonos korúak voltak. Orosz József 1952-ben csatlakozott a szövetkezethez. Tulajdonképpen ezzel azt érte el, hogy nem államosították. Minden megmaradt tulajdonában, a gombgyár épülete, a gépek is. Az általa alkalmazott dolgozók is beléptek a KTSZ-be, s dolgoztak tovább ott, ahol addig. A gombüzemet mindvégig Orosz József vezette. Tulajdonképpen ezzel ismét csak Orosz József zsenialitását lehet megállapítani, hiszen így egyben tudta tartani azt amit létrehozott, s a dolgozók is megtarthatták munkájukat.

A KTSZ egyre bővült. A kezdeti, 1951-53-as évek nehézségei után szépen fejlődtek.[3] Volt munka, s megélhetés. A szövetkezet biztosította az anyagokat, alkatrészeket a munkához. A tagok pedig tették amit korábban is, javították az órákat, a gépeket saját műhelyükben, üzletükben. Az órások, műszerészek, gombkészítők mellé a köszörűsök is csatlakoztak, majd a gumijavítók, a fogtechnikusok, később a fodrászok is. A ruhások és cipészek külön szövetkezetet alakítottak.

Az ötvenes években nem volt nagy adminisztráció, sok mindent maguk végeztek az anyagbeszerzéstől a bérelszámolásig. Burka Sándor emlékszik, hogy a gombüzem számára Ráckevéről hozták a kagylókat. Sok kellett, s ott több volt.  Ő is ment Orosz Józseffel együtt, s megpakolták a teherautókat.

A korszellemhez igazodva a különböző ünnepségeket megrendezték, előadásokat szerveztek, kirándulni jártak együtt a kollektíva. Biztosan a termelési versenyeket is megtartották és igyekeztek a hároméves, majd az ötéves tervet túlszárnyalni. Nagy élet zajlott Oroszék körül, hiszen kiterjedt baráti körükkel a szőlőben is tartottak találkozókat. A társadalmi élet akkori jellegét mutatja, hogy a kor híres festői is bejáratosak voltak oda. Gy. Riba János, Gecse Árpád, Makay József számos festményen örökítette meg az Orosz család tagjait, egy-egy eseményt, de mint látható a gombüzemi munkát is. Valamennyi felkeresett dolgozó egybehangzóan említette, hogy nagyszerű volt a gombüzemben dolgozni, jó volt a hangulat, az összefogás, az összetartozás fontos volt számukra. Nagyjából azonos korúak voltak az üzem dolgozói, s nagy volt közöttük az összetartás.

Ez a helyzet azonban nem tarthatott sokáig, hiszen egy hatalmas veszély csak fenyegette a gombgyárat. Megjelent a műanyag! Ebből  egyszerűbb – s talán olcsóbb is – volt gombot gyártani. A gyöngyház gomb kiszorult a piacról, s ez a jászberényi üzemnek is végét jelentette. A gombgyártás megszűnésének valószínű ideje 1959. Gedei Mihály a gombüzemből a KTSZ villanyszerelői mellé került dolgozni. Akkor – azaz 1959-ben – épült a Kossuth Szövetkezet tehenészeti telepe, ott dolgozott először a gombgyártás után.

A gombüzem  problémáiról egy 1959. április 10-i végrehajtó bizottsági ülés jegyzőkönyvében talált félmondatból következtethetünk. A tanács rendszeresen vizsgálta a vállalatok, KTSZ-ek helyzetét. Az említett jegyzőkönyvben a következő áll: „.. a hiba a vezetőség munkájából indul ki. A KTSZ-nél a legnagyobb közömbösség, nemtörődömség áll fenn. Elképzelhetetlen 5-6 részleggel dolgozni műszaki vezetés nélkül. Hiba az, hogy a műszaki irányítás hiánya mellett szétszórt, gyengén ellenőrizhető munkahelyek vannak……. Nem mehetett jól ott a munka, ahol a dolgozók maguk utalványoztak (anyagot, időt), túl magas volt a keresetük, erre már korábban fel kellett volna figyelni…. A KTSZ tagsága azért állt szemben az építkezéssel, mert úgy jobban ellenőrizhetők lennének, és elesnének egyes fusi munkáktól. A tagság részéről tapasztalható, hogy nem is akarják, hogy rend legyen, igyekeznek bomlasztó munkát végezni, mert akkor különböző anyagi javaktól elesnének….. Az 1957-es évi 100 ezer forintos mérlegveszteséget nem számolták el, és ezt 1958-ban kellett helyrehozni…… a gombüzem leállítása indokolt, hiszen 50-60 ezer forint értékű eladatlan gomb van a szövetkezet raktárában…..”

Ehhez az idézethez muszáj annyit hozzáfűzni, hogy a tervezett központi épület a bevezetőben is említett Kollár-féle ház helyén mégiscsak felépült. Kollárék fényképészek voltak, de a világháborúban odaveszett a család. A mai Táncsics és Bercsényi út sarkán létesült a Műszerész KTSZ központi épülete, irodák, műhelyek, raktárak. Azonban az is bizonyos, hogy a gombgyártás megszüntetése 1959-ben már nem volt kétséges.

A KTSZ részeként azonban a telephelyet továbbüzemeltették. Relék gyártását telepítették oda. A Hűtőgépgyárban ekkor már hűtőszekrényeket is gyártottak. Ahhoz relékre is szükség volt. A kis, könnyen összeszerelhető alkatrész gyártását vállalta fel a Műszerész KTSZ. Ebben Burka Sándornak és feltételezhetően  Orosz Józsefnek volt nagy szerepe.  Így a dolgozók nem maradtak munka nélkül. A gombgyár helyiségeiben szinte ugyanazok a relék gyártását végezték még sok éven át, egészen a Pipacs utcai, ma is meglévő telephely felépítéséig.

A gombgyártásban mindvégig Orosz József volt a vezető. A relégyártás kezdetekor is előrelépett a ranglétrán. Ő lett a KTSZ műszaki vezetője, főmérnöke, s már nem csak a reléüzem, hanem a KTSZ többi részlege is hozzátartozott. Feladata volt az üzemek, műhelyek ellenőrzése is. Egy ilyen alakalommal a gumis műhelyben baleset történt.[4] A kazánt túlhevítették – mert mindenáron fokozni akarták a teljesítményét! – s az felrobbant. Hagyóné (!)  dolgozott ott, akit Orosz József elrántott, így kisebb sérüléssel megúszta a dolgot. Orosz Józsefet azonban felelősségre vonták a műszaki hiba miatt, s három havi szabadságvesztésre ítélték. Ez idegileg rendkívül megviselte a mindig precíz és alapos embert. Egészsége megroppant, érszűkülete elhatalmasodott, s ennek eredményeként egyik lábát amputálni kellett. Rokkant nyugdíjba kényszerült ezért 1964-ben.

A relégyártásban is vannak tehát Orosz Józsefnek érdemei. Ez a szövetkezet fénykorát hozta el. A fentebb idézett gondok megszűntek. A megyei újságban[5] 1960-ban sikerjelentéseket olvashatunk: „ A jászberényi Általános Műszerész KTSZ több mint 20 részleggel dolgozik, közel 200 dolgozót foglalkoztat. Az 1960. évi termelési előirányzat 9 millió forint. A Wartburg-gyár részére 5 éves exportmunkát vállaltak: önindító-nyomógomb. A Fémnyomó részére: szög-emeltyűs relék, hűtőszekrényekhez.” ( a Fémnyomó a Hűtőgépgyár első neve. A szerk).

S még egy rövid kiegészítés e korból. Az ötvenes évek végén, a hatvanasok elején a keresetekről egy adatsor.[6] A minisztériumi ipari vállaltok – Aprítógépgyár, Fémnyomó és Lemezáru Gyár – dolgozóinak havi átlagkeresete 1560 Ft. A helyi ipari vállaltoknál ennél lényegesen kevesebb, 1300 Ft. A Kenyérgyárnál 1632 Ft, ami kiugróan magasnak számított 1960-ban. A szövetkezeti iparon belül az átlag 1518 Ft.

Az örökmozgó és tevékeny Orosz József a baleset és a nyugdíjazás után sem változott meg. Fiatal korában motorozott, később autót vezetett. Végül egy Trabant hycomat lett a járműve. A tétlenség sosem volt kenyere. E tragédia után is tevékeny maradt. Megtanult géppel kötni és feleségével pulóvereket gyártottak. Szintén „nagyüzemben” dolgoztak az akkor éledő butikok számára. Rengeteg gyapjúpulóvert is gyártottak, majd a műszálak térnyerése után ezzel dolgoztak.[7] Orosz József nyilván ebben is megtalálta magát, kreativitását hasznosítani tudta. 1973-ban halt meg.

Leánya, Molnár Istvánné emlékei szerint a gombgyár felszerelései, a gépek, eszközök mind ottmaradtak az épületben, miután a Pipacs utcai telephelyet kialakította a KTSZ és a relégyártás elköltözött. A KTSZ-nek ezek nem kellettek. Végső soron azok Orosz József tulajdonát képezték, ő vette, készítette azokat, s vitte be a szövetkezetbe. Később – igaz hosszas folyamat eredményeként – az épületet is visszakapták. Ez egyébként – Orosz Gabriella állítása szerint – a család nevén volt mindig. Átalakították, a régi nagy kapubejárót beépítették. A mai nappali szobában folyt a gyártás, ott voltak a gépek, ott dolgoztak az asszonyok a lyukasztógépek mellett. A mosó, előkészítő helyiség ma Orosz Gabriella kozmetikus szalonját képezik.

A fotók tanúsága szerint a kis kollektíva a munka mellett az élet más területein is együtt volt. Kirándulások, ünnepségek emlékeit őrzik, de Orosz József emlékét is, aki mindig jó ember, talpig úriember volt. Szerették és tisztelték tisztességéért, emberségéért.  E dolgozat is őrizze hát meg munkáját a múló emlékezet végtelenségében.

Összefoglaló

A Jászságban nagy hagyománnyal bíró céhes ipar mellett sokféle kisiparos dolgozott a XIX. századtól. Jászberényben is jelentős volt az iparosság, a kisebb gyárak – malmok, téglagyár, likőrgyár – tevékenysége. Ezek sorában különlegességet jelent a Jász Gombgyár működése, mely Orosz József nevéhez fűződik. Ő 1942-től Jászalsószentgyörgyön, majd Jászberényben, valószínűsíthetően 1959-ig foglalkozott gombgyártással, munkát adva ezzel 10-15 embernek. A gyöngyház gombok gyártását folyami – dunai és zagyvai – kagylók felhasználásával készítették. A dolgozat felkutatta a gombüzem tulajdonosának, Orosz Józsefnek leányát, s az üzem egykori dolgozói közül néhányat. Az ő visszaemlékezésük – s az általuk rendelkezésre bocsátott fotók –  alapján a gombgyártás folyamatát is leírja a dolgozat, valamint az üzem sorsának alakulását az 1950-es években, valamint megszűnését. A dolgozat érdekes szelete a jászberényi, s a jászsági ipartörténetnek.