Lukácsi László – Egy strá­zsa­mes­ter levele Jászalsószentgyörgyre

Az 1848/49-es sza­bad­ság­harc ide­jén a Habs­burg Biro­da­lom távoli tar­to­má­nya­i­ból Kos­suth hívó sza­vára: „A sze­gény magyar haza lán­gok­ban áll…” szökve-harcolva haza­térő huszá­rok a haza­sze­re­tet leg­szebb pél­dá­ját adták az utó­kor­nak. Nem­ré­gi­ben egy tele­ví­ziós csa­tor­nán újból lát­tam Sára Sán­dor „80 huszár” című film­al­ko­tá­sát, mely­ben a film­ren­dező emlé­ket állí­tott az ezer veszéllyel dacoló, a súlyos bün­te­téstől és a halál­tól sem vissza­ret­tenő haza­szökő katonáknak.

A film egyik jele­ne­té­ben a huszá­ro­kat az ide­gen város­ban elárul­ják. Ez a jele­net jut­tatta eszembe Szet­sey Ist­ván strá­zsa­mes­ter sze­mé­lyét, illetve leve­lét, melyet édes­any­já­hoz Jászal­só­szent­györgyre írt. Bizo­nyára az Orszá­gos Levél­tár­ban megőr­zött levél tar­talma is meg­ih­lette a film alko­tó­ját, hiszen a huszá­rok elárul­ta­tása, szö­ké­sük hely­szí­nei meg­egyez­nek Szet­sey leve­lé­ben fog­lal­tak­kal. Szet­sey Ist­ván nevé­vel koráb­ban is talál­koz­tam hely­tör­té­neti kuta­tá­saim során, de tör­té­ne­tét még nem kap­csol­tam össze akko­ri­ban a film­mel. Rédey Ist­ván „Jászok és kunok az 1848/49-es sza­bad­ság­harc­ban” című köny­vé­ben ír a Nádor huszá­rok több csa­pat­tes­té­nek haza­té­ré­séről, köz­tük Szet­sey Ist­ván strá­zsa­mes­ter szá­za­dá­nak szö­ké­séről, fog­ságba esé­séről és ismer­teti leve­lé­nek tar­tal­mát is. E könyv szerzője a for­rás­jegy­zék­ben utal az „Ötlettől a filmig” könyv­so­ro­zat­ban meg­je­lent Csoóri Sán­dor – Sára Sán­dor: „80 huszár” című könyvre is. Engem ter­mé­sze­te­sen meg­ra­ga­dott az a tény, hogy a török­szent­mik­lósi szü­le­tésű, de édes­anyja révén az én szülő­fa­lum­hoz Jászal­só­szent­györgy­höz köt­hető Szet­sey Ist­ván egy nagy­szerű film ihletője hősies maga­tar­tá­sá­val, bátor tet­té­vel. Néz­zük hát a tör­té­nelmi tényeket:

1848. októ­ber 28-án Szet­sey Ist­ván strá­zsa­mes­ter Moh­ácsi Valen­tin őrmes­ter­tár­sá­val, 8 tize­des­sel és 120 huszár­ral indult kerülő úton Porosz Szi­lé­zián keresz­tül a haza hívó sza­vára. Porosz föl­dön, Fried­land­ban a lakos­ság sze­re­tet­tel fogadta a magyar huszá­ro­kat, azon­ban a város pap­sá­gá­nak áru­lása foly­tán a porosz kato­na­ság őri­zetbe vette őket, és az oszt­rák ható­sá­gok­nak tör­ténő átadá­su­kat hatá­roz­ták el. Szet­sey, mint a csa­pat vezetője szá­molt vele, hogy a halál vár rájuk. S leg­na­gyobb bajá­val kihez for­dul­hat az ember? Szet­sey leve­let írt Jászal­só­szent­györgyre édes­any­já­nak, ami­ben kérte a falu elöl­já­ró­sá­gát, hogy a magyar kor­mány­nál jár­jon közbe sza­ba­don bocsá­tá­su­kért. A lúd­tol­lal írt meg­fa­kult írás ma is élő történelem:

„Frid­land am 1 –ten Novem­ber 848. Ked­ves sze­re­tett Szülőm! Éle­tem sorát rövi­den leírom…amely egy kevéssé bor­zasztó. Miután ked­ves hazánk vérengző álla­pot­ját hall­ván, min­den­féle módo­kat hasz­nál­tam és elkö­vet­tem segít­sé­gére jönni, amely is mind siker­te­le­nül megyet­te­tett, s ennél fogva kény­te­len vol­tam más mód­hoz nyúlni, az az, ha merem mon­dani, elszökni. Az össze eskü­vés áll még 1 strá­zsa Mes­ter, 8 káp­lár és 120 köz­em­ber­bül, az indu­la­tunk volt 28-án a múlt hónak. Mar­so­mat vet­tem Bur­kus ország­nak, miután nagy fárad­ság­gal Cseh ország­búl több zűr­za­va­rok közt a Grá­nit­zon beju­tot­tam 1 napi föl­det tet­tünk a Bur­ku­sok közt – de már annyira elcsüg­ged­tünk, hogy kény­te­le­nek vol­tunk magun­kat quár­télyba tenni, ahol is a Pol­gár­ság igen szí­ve­sen foga­dott, mivel mind németh és a mi aka­ra­tun­kon vagy­nak, — de egy akasz­tó­fára való pap ben­nün­ket elárult, azon­nal az ott levő kato­na­ság­tól arredáltattunk.

Így tehát ked­ves Szülőm gon­dol­hatja, hogy fogot­tak vagyunk, hanem dol­gom igen jól mén más­kü­lön­ben, enni innyi ugyan van elég, úgy gon­do­lom, hogy az akasz­tófa a hátam megett van, csak a horogba kell akasz­tani, mivel nálunk Regi­ment­nél Stand­recht volt kihir­detve a sok szö­kés végett, miért már nagyobb része elszö­kött, így tehát semmi jót nem vár­ha­tunk, az egy remény­sé­gem, hogy talán a Pol­gári kar oltalma alá vész, akik ugyan igyeksz­nek benne.

Ked­ves Szülőm, most nincs egyéb mód, mint ezen leve­let mutassa meg a Város elől­já­ró­i­nak, hogy a magyar Minisz­té­ri­um­hoz folya­mod­ja­nak és a Ber­lini – és Frank­furti Nem­zetőr kor­má­nyá­hoz felő­lünk tudó­sí­tást és kérést nyújt­sa­nak, hogy ben­nün­ket mint igazi haza sze­rető fiú­kat nem vissza a Német Tör­vény alá, hanem Magyar­or­szág felé Trans­fe­rál­ja­nak. Külön­ben az akasz­tófa vár a nya­kunkra. Ked­ves Szülőm! Én magam sze­mé­lyére min­den órá­ban eljö­het­nék oly alkal­ma­tos­ság vagyon kezem­ben, de mit hasz­nál, ha a többi legény­sé­get elnem hoz­ha­tom, a Hazá­nak vélek nem hasz­nál­ha­tok, örö­kös átok a feje­men. Mint Coman­dans­nak nem is illene, mivel összve esküd­tünk együtt élni és halni, nyerni vagy veszteni.

Ennél fogva kérem a Ns Város elől­já­róit, hogy azon pár lépést mel­let­tünk meg­tenni ne ter­hel­tes­se­nek csak Budára beje­len­teni a dol­gun­kat ott, azután úgyis fog­ják tudni, hogy fog­nak raj­tunk segíteni

…Ha az Isten sze­rent­sé­ge­sen haza segít, hogy sze­gény hazánk­nak segít­hes­sünk min­den fáradt­ság min­den nyug­ta­lan­sá­got elfe­lej­tünk, hanem kevés a remény­ség …mert … elve­szett… Ennél­fogva kérem a Magya­ro­kat az egész Baj­tár­saim nevé­ben, hogy amit mel­let­tünk tehet­nek, segít­se­nek, hogy ennyi igaz haza­sze­rető magyar fi ne jus­son azon gya­lá­za­tos akasz­tó­fára, a ki meg van ígérve. Ked­ves Szülőm, vedd ked­ves­sen ezen talán utolsó leve­lem, mert egye­bet nem mond­ha­tok, és a mint mon­dom, utolsó szük­sé­gem­ben a felül írt mód sze­rént segítt­sen, más­kép rövid napok múlva, minek előtte Isten éle­tem végét elhozná, a világ­ról le kell mon­dani, de még azzal sem gon­do­lok mivel a sza­bad­ság és Haza sza­ba­dí­tás dol­gá­ban halok meg, tsak rólam mint igaz Haza védőről, jó gon­do­latta legye­nek. A Halál mind egy az Olim­pus hegyén is. Ked­ves Szülőm! Töb­bet nem írha­tok, mert kezeim resz­ket­nek, sze­meim a Halál pók­há­ló­jai béhúz­ták, hanem kívá­nok min­den Test­vér, Attya­fi­ak­nak és min­den jó ismerő­sök­nek ezer jókat és kérem, felő­lem balul ne ítéljenek,hanem gon­dollyák, hogy a hazá­ért atta hűsé­ges lel­két! Ezzel mara­dok ked­ves Szülőm­nek alá­za­tos fia, és Magyar Hazánk­nak jó aka­rója. Szet­sey Ist­ván strázsamester.”

Szet­sey Ist­ván sor­sá­ból is kitű­nik a sza­bad­ság­harc hon­vé­de­i­nek igazi hősi­es­sége és haza­sze­re­tete. Levele Jászal­só­szent­györ­gyön meg­rí­ka­tott nem­csak egy édes­anyát, hanem könnyekre fakasz­totta a köz­ség asszony– és leány­né­pét is. Tar­nay (Tacz­man) Mihály főjegyző külön lovas­sal kül­dette a leve­let Pestre, azzal a meg­jegy­zés­sel a levél cím­zése mel­lett, hogy ha „Szent­ki­rá­lyi Móric jász­kun főka­pi­tány nem talál­tat­nék kére­tik Kos­suth Lajos Úr, hogy e leve­let fel­bon­tani, s a benn­fog­lal­tak iránt intéz­kedni méltóztassék.”

A magyar kor­mány ilyen irá­nyú kérel­mei azon­ban Bécs­ben nem kerül­tek meg­hall­ga­tásra. Így az ottani hírekre hiába várva, elunva a tét­len­sé­get Szet­sey csa­pa­tá­val decem­ber 2-án meg­szö­kött. Porosz földről Mor­va­or­szág felé pró­bál­koz­tak a Kár­pá­tok­hoz eljutni, ami a csá­szári kato­na­ság­gal és cseh nem­zetőr­ség­gel meg­ra­kott vidé­ken lehe­tet­len vál­lal­ko­zás volt. Az oszt­rá­kok elfog­ták és a the­re­si­ens­tadti vár­bör­tönbe csuk­ták őket, Szet­seyt 4 évi sánc­mun­ká­val súlyos­bí­tott vár­fog­ságra ítélték.

A film és a magyar sza­bad­ság­harc 160. évfor­du­lója is ins­pi­rált arra, hogy utána jár­jak vajon Szet­sey Ist­ván túlélte-e vár­fog­sá­got? Ki volt édes­anyja Jászal­só­szent­györ­gyön? Kér­dé­se­imre több­irá­nyú levél­tári kuta­tás után – mely­ben nagy segít­sé­gemre volt Hal­mai Tibor jászal­só­szent­györ­gyi gyö­ke­rek­kel ren­del­kező, Buda­pes­ten élő csa­lád­fa­ku­tató – meg­nyug­tató választ kap­tam. Szet­sey Ist­ván túl­élte a fog­sá­got és Jászal­só­szent­györ­gyön tele­pe­dett le. Csa­ládi élete, kato­nás­ko­dása érde­kes lehet az utó­kor számára.

Ki is volt hát Szet­sey Ist­ván? Török­szent­mik­ló­son szü­le­tett 1815. január 13-án. Apja Szet­sey Ist­ván ple­beus (népből szár­mazó), anyja Csonka Rozá­lia. Török­szent­mik­ló­son 1800. októ­ber 24-én kötöt­tek házas­sá­got. Azt, hogy ők ere­de­ti­leg Jászal­só­szent­györgyről származtak-e, nem tudni. A köz­ség redemp­tu­sa­i­nak 1745-ös név­so­rá­ban sze­re­pel ugyan Sze­csei és Csonka nevű föld­meg­váltó gazda, de ez nem bizo­nyí­ték a szent­györ­gyi ősökre. (Sze­csei (Szet­sey) nevű leszár­ma­zott nem él Szent­györ­gyön, a Csonka nevű csa­ládi név viszont ma is ismert.) A Szet­sey csa­lád­ban 10 gye­rek szü­le­tett Török­szent­mik­ló­son. Ist­ván a hato­dik gyer­mek. Az előző­leg szü­le­tett három Ist­ván névre keresz­telt test­vé­rei korán meg­hal­tak. Édes­ap­ját is hamar elve­szí­tette, aki 50 éve­sen 1831. július 30-án halt meg.

1835-ben 20 éves korá­ban került sor kato­nai soro­zá­sára. Ebben az idő­szak­ban 14 év volt a szol­gá­lati idő. 1848-ban strá­zsa­mes­ter lett a Nádor huszár­ez­red­ben az alez­re­desi osz­tály 2. szá­zada élén. Az ezred kato­nái job­bára a Jász­kun­ság­ból valók vol­tak. Prága kör­nyé­kén állo­má­soz­tak, innen pró­bál­tak 1848 őszétől 1849 nya­ráig haza­szökni. Fegy­ve­res har­cok és súlyos vesz­te­sé­gek után tör­tek át Magyar­or­szágra. Mint­egy 250 huszár ért csak haza, de ennyire tehető azok­nak a száma is, aki­ket elfog­tak, kivé­gez­tek. Szet­seyék sorsa vár­fog­ság lett, majd olasz­or­szági csa­pa­tok­hoz német gya­log­ez­redbe osz­tot­ták be őket.

Itt­hon az özve­gyen maradt Csonka Rozá­lia Jászal­só­szent­györgyre köl­tö­zött a csa­lád­dal. János és Teré­zia nevű gyer­me­kei 1838-ban itt kötöt­tek házas­sá­got. János a szent­györ­gyi Bara­nyi Apol­ló­val, Teré­zia pedig Hal­mai Meny­hért helyi redemp­tus fele­sége lett. Az édes­anya Jászal­só­szent­györ­gyön hunyt el 1858. októ­ber 3-án 74 éves korá­ban. Való­színű­leg még talál­koz­ha­tott Ist­ván fiá­val, aki a fog­ság után szin­tén a köz­ség­ben tele­pe­dett le Ő is itt kötött házas­sá­got 51 éve­sen 1866. novem­ber 7-én a török­szent­mik­lósi Koródi Regi­ná­val. Négy gyer­me­kük szü­le­tett: Mária, Ist­ván, Anna és József. Közü­lük az utóbbi kettő érte meg a felnőtt kort. Szet­sey Ist­ván bir­to­kos 1873. augusz­tus 9-én 58 éves korá­ban Jászal­só­szent­györ­gyön kole­rá­ban halt meg. (Ez év nya­rán nagy kole­ra­jár­vány volt a köz­ség­ben napi 8–22 áldo­za­tot köve­telve.) Szet­sey Ist­ván sír­köve ma már a temető­ben nem talál­ható meg, sír­he­lyét rég eltö­rölte az idő.

Emlé­ké­nek tisz­te­leg ez az írás.

Luká­csi László (helytörténeti kutató)

Ez a cikk megjelent a Redemptio 2009.2.számában