In memoriam Halmai Margit
(1925 – 2012)
Halmai Margit nénitől búcsúzunk, aki nemcsak hűséges olvasója volt a helyi újságnak, hanem írója is. 2001 – 2011 között jelentek meg versei lapunkban. Nem volt ő költő, hanem inkább olyan versfaragó, aki nem ismerte a költészet szabályait, de versei lelke mélyéből fakadtak és úgy áradtak belőle, mint a régi népi énekmondók ajkáról a dalok.
Ősei évszázadokon keresztül a községben éltek. A felmenő rokonok némelyike tekintélyes hivatalt is betöltött. A leszármazottak közül ő az egyedüli, aki „tollforgatónak” nevezhette magát. Versei az ifjúságról, a szerelemről, családról, régi szokásokról, kedvenc madarairól és főleg az utóbbi évtizedek magányáról szóltak.
A Kossuth Rádióban 2006. június 9-én a „Magyarországról jövök” műsorban beszélgetés történt az akkor 80 éves Margit nénivel és egy ország hallhatta a „Fénykorom” című versét. Utolsó verse az „Édesanyám kemencéje” az újság 2011.3. számában jelent meg. Ez a kemence, ahogy a versek is, sokáig fogják őrizni emlékét, ugyanis örököse, a keresztlánya a Somogyi út 43. számú lakóházát a községnek ajánlotta fel. Margit néni is azt szerette volna, hogy háza mint tájház maradjon meg, s így a fiatal nemzedék megismerheti a régi népi életmód e becses emlékét.
Kedves Margit néni! Emlékét kegyelettel és megbecsüléssel őrizzük.
Nyugodjon békében!
Szerkesztőség
