Besorolás nélkül kategória archívuma:

Örömmel tapasztaltuk, hogy az Országgyűlés a mai napon párt semlegesen, egyhangúlag megszavazta a Jászkun önmegváltás emléknapjának, május 6.-át.

A Parlament honlapján a következő oldalon található a szavazás eredménye:

http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_egy?p_szavdatum=2014.02.04.09:36:09&p_szavkepvszav=I&p_ckl=39

http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=13092

A beadvány szövege innen tölthető le:13092

Fotók: Pócs János Jász-Nagykun-Szolnok megye 2.vk. országgyűlési képviselő hivatalos facebook oldaláról

(Megjegyzés a facebook fotóalbumhoz:

Köszönöm a Jász és Kunkapitányoknak, a feleségeiknek, a Jászság polgármestereinek és tisztségviselőinek, hogy velünk ünnepeltek a helyszínen! A mai napon elfogadtuk a jászkun önmegváltás emléknapjáról szóló határozatot, amely annak állít emléket, hogy Mária Terézia 1745-ben aláírta a jászkunok 1702-ben elveszített kiváltságainak visszaadásáról szóló okmányt. A 277 szavazattal, egyhangúlag elfogadott határozat május 6-át, a jászkun hármas kerület önmegváltását, a redemptiót lehetővé tevő diploma aláírásának napját emléknappá nyilvánítja. A határozat “tisztelettel adózik azon jászkun polgárok előtt, akik – a magyar történelemben példátlan módon – szabadságukat 580 ezer rhénes aranyforintért vásárolták vissza”. A parlament azt is kinyilvánította, hogy támogatja olyan megemlékezések szervezését, amelyek a jászok és kunok ősi szülőföldszeretetével, szabadságszeretetével és öntudatával kapcsolatosak.)

Ezúton szeretnénk közzétenni Halmai Tibor tagtársunk üdvözlő levelét, a beadvány egyik benyújtójához:

Tisztelt Lukács László Képviselő Úr!

Érdeklődéssel hallgattuk az Országgyűlés napirendjén szereplő

jászkun önmegváltás emléknapjáról szóló országgyűlési határozati

javaslat általános vitáját, mivel családunkban,jász őseink között több

redemptus is volt.

A 350 éves Halmay-Halmai családfánk legrégibb megismert

Ősalakja: Halmay Mihály / 1664-1744 /

Családjával 1716-ban Jászalsószentgyörgyre, mint colonus

betelepült. A jászok szabadságától megfosztott időszakban,

1722-től a község bírója lett, majd 1744-ig tanácsbéliként végezte

közéleti tevékenységét.

A történelmi nevezetességű jász földvisszaváltásban Halmay Mihály

fiai: Jászalsószentgyörgyön Halmaj Pál, Halmaj Mihály, Halmaj Simon,

Jászberényben  pedig Halmay György,

1745-ben elsők között földet váltottak és redemptus gazdák lettek.

Halmaj Pál /1705-1772/ ősapánkat a redemptio után Jászalsószent-

györgyön bíró-majd főbírónak megválasztották. Leszármazottai is

redemptusok  voltak.

Családfánkban a múltat és jelent jelképező összetartozásunkra

2008-ban Családi címert készítettünk, melyben a redemptus jász

őseink emlékét is megörökítettük.

Mint Családfánk VIII. generációs leszármazottai jász ősi családi

identitásunkat büszkén valljuk és örömmel üdvözöljük a Redemptio

emléknappá nyilvánítását.

Budapest, 2013.december 17.

Tisztelettel

Halmai Ferenc                                 Halmai Tibor

asztalos mester                             családunk kutatója

1112 Budapest, Eper köz 11.    1035 Budapest, Búvár u. 3. V.29.

A 6. Családi Napon a Vadasban a Helytörténeti Kör rendezett egy kis virtuskodást. „Szentgyörgy vitézei” a Pernyekergetők lettek, akik elnyerték a fődíjat, egy visegrádi kirándulást.

A tűzoltók csapata egyik októberi szombaton megkapta az ajándékot, ellátogathattak Visegrádra. A Királyi Palota, a Fellegvár megtekintése után részt vettek egy lovagi tornán, majd egy királyi lakomán. Az élményekben gazdag kirándulás után alig várják a következő virtus vetélkedőt.

Nagyon sok mindent kellett volna még megtudni Kali bácsitól. Teljes szellemi frissességben ment el. Mindenre emlékezett, ami a ’30-as évektől kezdve történt a faluban. Helytörténeti körünk alapító tagja, kutatásainkhoz biztos támpontokat adott, a fényképekről szinte mindenkit felismert, aki a gyerekkorától kezdve élt a faluban. Tavaly nyáron még bejártuk a határt, megmutatta a Borsahalmot, amit lehet, hogy csak ő tudott, hogy ott valamikor egy halom volt, mert nagyon figyelnünk kellett, hogy egy kis dombocskát észrevegyünk. Sorolta a már nem létező tanyákat, s minden területről tudta, hogy mit érdemes belevetni, mi terem meg benne legjobban. Az idei aratóversenyre is ő készítette el azokat a köteleket, amikkel a kévéket kellett összekötni. Fáradhatatlan volt.

Mióta felesége Maris néni elment, egyedül lakott, de lánya és veje minden percéről tudott, ők szinte együtt éltek vele. Sokan jártak hozzá, érdekelte, hogy hogyan mennek most a faluban a dolgok, kivel mi történt, még az unokák sorsa után is kérdezett.

Van amit már csak ő tudott a faluban, de már tőle sem kérdezhetjük meg.

Hiányozni fog, Kali bácsi.

Marton Rita

Kovács Kálmán
1923 – 2013

A 2012-es jászfelsőszentgyörgyi Jász Világtalálkozó falubemutató sátorába készítettük ezeket a nagy képeket. A Fainas Kft bekeretezte, s a nyáron Péntek István és kollégája felszögelte a Civil Ház lépcsőházába.

Üdv Mindenkinek!

A nevem Vig József és itt élek a faluban immár 29 éve. Amennyire csak vissza tudok emlékezni mindig tenni, alkotni szerettem valamit. A művészetek iránti érdeklődés egészen kiskorom óta megvan bennem. Már az óvodában és az iskolában is gyakran magamban elvonulva rajzolgattam, míg a többiek inkább játszottak, beszélgettek egymással. Folyton kíváncsi voltam a dolgok apró részleteire, rejtett tartalmaira, emiatt talán túlságosan is belemélyedtem saját magam alkotta belső világba elmélkedni, ami igazán nagy élmény egy olyan gyerek számára, aki a fantázia világában él. Talán itt kezdődött el az egész.

Számtalan képregényen, mesén, regényen, filmen és sok egyéb más történeten keresztül vezetett az út odáig, hogy megérjen bennem valami, ami a mai napig egyfajta katalizátorként működik akkor, amikor megjön az úgynevezett ihlet és úgy érzem, tennem kell valamit. Azóta számtalan ötleten vagyok túl: képregények, novellák, mesék, versek és mindenféle tervek. Ezek közül sajnos kevés látott napvilágot vagy valóságot, de nem számít, mert egy ötlet úgy jó, ha változik, és amikor eljön az idő… megvalósul. Mindegy mikor, majd amikor megérik. Így születnek azok a dolgok a világban, amik igazán valódinak tűnnek, még ha a képzelet szülte is őket. Sokan vagyunk ezzel így, akik gondolkodunk, tervezünk s valamit alkotni vágyunk, csak kevesen hisszük, hogy létre is hozhatjuk, hiszen a mai kor szelleme azt diktálja: „csak az a valós, amit látunk, érzünk, hallunk”, azok a dolgok, amiket kézhez kapunk. De mi van, ha mi magunk is teremthetünk és nem szükségszerű mindent, ami a környezetünket alkotja „megvásárolnunk”? Akkor az van, hogy, amit elképzelünk, megpróbáljuk megvalósítani, legyen az bármi, csak fogjunk hozzá! Ezt nevezem igazán művészetnek és ezt próbálom élni jómagam is.

Most gyorsan ugornék is az időben pár évtizedet a jelenbe. A kreatív alkotó kedv még mindig itt van, és jól működik mindazokban a témákban, amiket korábban elmeséltem. Kicsit bővült a kör így arra gondoltam egyedül már – már kevés is vagyok a dolgok véghezviteléhez. Igazam is lett, persze jó értelemben.

Zagyva – Híd Kreatív Alkotókör

Azt vettem észre, számtalan tehetség lakik a községünkben és persze azon kívül is. Gondoltam kellene valami, ami összefogja őket egy csokorba. A legközelebbi szomszédságunkban lévő jánoshidai Zagyva – Híd Közösségi Házzal folyamatos kapcsolatban vagyok, ahol ez a dolog a gyakorlatban már megvalósult és jól működik! Innen jött a cím ötlete is, ami a „Zagyva – Híd Kreatív Alkotókör” nevet kapta. Tudom milyen elveszett alkotónak lenni úgy, hogy közben arra vágyunk, hogy amit csinálunk, lássák mások is, elismerést kapjunk vagy kritikát. Nem a legjobb érzés egyedül ténykedni úgy, hogy nincs visszhang, nincs, aki lássa, értékelje vagy részese legyen és nem utolsósorban kevesebb a fejlődés, haladás. A művészet egyik lényege a közösségépítés is. Ezért találtam ki, hogy legyen egy alkotókör a környékbeli tehetségek és alkotni vágyók számára. És itt most nem kizárólag a képzőművészetre gondolok, hanem a zenére, irodalomra, mozgáskultúrára, valamint bármi más kreatív ötletre, ami megalkotásra vár. Néhányan már tagok vagyunk, ám arra törekszünk, hogy ez bővüljön és várjuk az ötleteket bárkitől, aki szívesen csatlakozna egy közösségépítő, szabad – kreatív művészeti csoporthoz.

Kezdésnek sikerült is összehoznunk egy kiállítást a tagok munkáiból, ahol a festményektől a képregényekig lehetett találkozni alkotásokkal, illetve néhány makettel, s az egész rendezvény némi zenei formációval volt megfűszerezve. Mindezt szeretnénk folytatni, és a lehető legteljesebben megtölteni egy igazán jó hangulatú csapattal, akik mostantól bármikor megmutathatják mire képesek.

Majd végül, de nem utolsósorban szeretnénk megköszönni a községi önkormányzatnak a támogatását és a lehetőséget, hogy helyet adott az elképzelésnek.

Elérhettek minket a Zagyva – Híd Kreatív Alkotókör és a Zagyva – Híd Közösségi Ház vagy a Joseph Vig Graphic Art facebook oldalakon.

Jászkarajenő történelmi vetélkedőt szervezett általános iskolásoknak. Az ötlet Palya István polgármestertől származott, aki szerette volna, hogy a jász települések ezen a színtéren is kapcsolatba kerüljenek egymással.

A falu meghívására Jászfényszaru és Jászalsószentgyörgy csapatai mint anyaközségek képviselői jelentkeztek. A vetélkedőn részt vettek még Kocsér, Jászapáti (két csapattal is), Pilisjászfalu és a vendéglátó Jászkarajenő diákjai.

A szentgyörgyi csapat diákjait – Fajka Klaudia Anna, Ádám Gréta, Törőcsik Szabina, Kökény Zsófia – Simonné Kiss Mária és Szmetena Gézáné tanárnők készítették fel és kísérték el a versenyre.

Előzetes feladatként részleteket kellett megtanulniuk Fodor Ferenc: A Jászok életrajza című művéből, meg kellett ismerniük a jász himnuszt, a jász viseletet és szokásainkat is fel kellett eleveníteniük.

A vetélkedőn érdekes feladatok voltak még, például egy keresztrejtvényben a települések régi neveit kellett megfejteni, viseletdarabok közül kiválasztani a jászokra jellemzőt, versrészletek közül a jász himnusz sorait felismerni és verssé rendezni. A települések nevezetességeit is meg kellett nevezni és képről felismerni. Egy ppt segítségével be kellett mutatni településünk természeti adottságait, értékeit.

A diákoknak nagyon kevés idő, négy nap állt rendelkezésükre a felkészülésre, de a zsűri munkájában részt vevő Baranyi Kálmán szerint is jól megállták helyüket. Gratulálunk!

A karai helytörténeti kutató, Erdeiné Tóth Klára leveléből:

„…számomra a legszebb érzés volt, amikor végignéztem az asztaloknál ülő csapatokon, akik a jászok leszármazottaiként itt újra együtt voltak, mint egy kis nemzetség. Napjainkban azt sem tudhatjuk biztosan, hogy nem az egyik rokonunk unokája ül-e a versenyzők asztalánál. Nem tudjuk, hogy az, mert annyira eltávolodtak egymástól a rokoni szálak az anyaközség és a kirajzás között. Bizony könny akart csordulni a szememből óhatatlanul ”

Ez a kis verseny segített egy kissé közelebb kerülni az elfelejteni vélt rokoni szálakhoz.

Köszönjük Jászkarajenőnek, a pedagógusoknak, a szervezőknek a jó hangulatú vetélkedőt, a szép napot!

Simonné Kiss Mária

fotó: Fajka József

In memoriam Halmai Margit

(1925 – 2012)

Halmai Margit nénitől búcsúzunk, aki nemcsak hűséges olvasója volt a helyi újságnak, hanem írója is. 2001 – 2011 között jelentek meg versei lapunkban. Nem volt ő költő, hanem inkább olyan versfaragó, aki nem ismerte a költészet szabályait, de versei lelke mélyéből fakadtak és úgy áradtak belőle, mint a régi népi énekmondók ajkáról a dalok.

Ősei évszázadokon keresztül a községben éltek. A felmenő rokonok némelyike tekintélyes hivatalt is betöltött. A leszármazottak közül ő az egyedüli, aki „tollforgatónak” nevezhette magát. Versei az ifjúságról, a szerelemről, családról, régi szokásokról, kedvenc madarairól és főleg az utóbbi évtizedek magányáról szóltak.

A Kossuth Rádióban 2006. június 9-én a „Magyarországról jövök” műsorban beszélgetés történt az akkor 80 éves Margit nénivel és egy ország hallhatta a „Fénykorom” című versét. Utolsó verse az „Édesanyám kemencéje” az újság 2011.3. számában jelent meg. Ez a kemence, ahogy a versek is, sokáig fogják őrizni emlékét, ugyanis örököse, a keresztlánya a Somogyi út 43. számú lakóházát a községnek ajánlotta fel. Margit néni is azt szerette volna, hogy háza mint tájház maradjon meg, s így a fiatal nemzedék megismerheti a régi népi életmód e becses emlékét.

Kedves Margit néni! Emlékét kegyelettel és megbecsüléssel őrizzük.

Nyugodjon békében!

Szerkesztőség

Településünk tanyavilágának elfeledett, egykoron híres keresztje. Az idősek közül még páran, a fiatalok közül már nagyon kevesen, vagy szinte senki nem tud a „Kovács” kereszt létezéséről.

Pedig településünk egykori tanyavilágának ismert keresztje volt.

Kezdjük az elejétől: Kovács Gergely családja egy vallásos, gazdag paraszt család volt. Szentgyörgy „gazdagjaihoz” tartoztak. Vallásosságát, Isten szeretetét is mutatta, hogy ezt a keresztet állíttatta még 1912-ben. Szentgyörgy és Jászapáti közötti határban, a Választó dűlőben található.

Így ragadt rá a „Kovácsok keresztje” elnevezés.

Az emberek, amikor elhaladtak a kereszt előtt, mindig levették kalapjukat, keresztet vetettek, de sokszor olyan is volt, hogy megálltak, és elmondtak egy imát.

A kereszt útbaigazítás szempontjából is hasznos célt szolgált.

Ugyanis a környező településeken élők között is ismert volt, és ha egy idegen kért útbaigazítást egy helybelitől, hogy merre van az általa keresett tanya, azt válaszolták : „Menjen kend a Kovácsok keresztje felé”.

De a helybeliek is segítették egymást ezzel az „akkor” ismert mondattal.

Felirat a kereszten : „ Dicsértessék a Jézus. Isten dicsőségére állíttatta Kovács Gergely és gyermekei 1912”

Jobb alsó sarokban nehezen kivehető felirat : ??„Baly Gergely. Jászberényváros” ??

Jászalsószentgyörgyön 2012. szeptember 3-án, 15 órakor tanévnyitó ünnepségen Dr. Ternyák Csaba egri érseknek, Szarvák Imre adta át jelképesen az intézményt. Mint ismeretes az Önkormányzat a májusi ülésén döntött arról, hogy az iskola, az Egri Főegyházmegye fenntartásába kerüljön. Az iskola neve szeptember 1-jétől: Szent György Katolikus Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény.

Jászalsószentgyörgyön 2012. június 10-én volt az Úrnapi Körmenet.

Mi is az Úrnapi Körmenet?

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az úrnapja (több más nyelven Corpus Christi) katolikus főünnep az eukarisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Testének és Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban (például Angliában és Walesben) a húsvéti időtlezáró pünkösd vasárnap után két héttel tartják. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá.

Napja eredetileg a Szentháromság vasárnapja utáni csütörtök volt és sok helyen ma is akkor ünneplik. Ausztriában, Németország és Svájc bizonyos részeiben, Brazíliában, Dominikában, Horvátországban, Lengyelországban, Trinidad és Tobagóban és Portugáliában munkaszüneti nap.

Elsősorban katolikus ünnep, de az Anglikán Közösség tagegyházai közt is ismert: a Church of England (az angol anglikán egyház) a „szent egyesülésért való hálaadás napjaként” (vagy Corpus Christi) ismeri, de nem főünnep. Ünnepli az Ókatolikus Egyház és a latinizált keleti katolikus egyházak is.

A kifejezést a református egyház más értelemben használja, mégpedig Jézus feltámadására emlékezve (ami a hét első napján történt) a vasárnap megjelölésére. Például a Heidelbergi Káté 52 “úrnapjára” felosztva tartalmazza a kérdés-felelet formában megfogalmazott hitvallást (az év 52 vasárnapjának megfelelően).

Úrnapja-naptár

Napjai a katolikus liturgiai naptárban 2007-től (a csütörtöki napok, a vasárnapi ünnep három nappal későbbi):

2007: június 7.

2008: május 22.

2009: június 11.

2010: június 3.

2011: június 23.

2012: június 7.

2013: május 30.

2014: június 19.

2015: június 4.

2016: május 26.

2017: június 15.

2018: május 31.

2019: június 20.

2020: június 11.

2021: június 3.

2022: június 16.

Eredete

Az úrnapja ünnep gyökerei a 13. századig nyúlnak vissza. Az augusztiniánus rendi apáca Liège-i (másképp: Lüttichi vagy Cornilloni) Szent Juliana isteni sugallatra hivatkozva fordult az eucharisztia-ünnep létrehozása érdekében a tudós dominikánus St-Cheri Hugóhoz, Jacques Pantaléonhoz (a későbbi IV. Orbán pápához) és Robert de Thoret liège-i püspökhöz. Ebben az időben a püspökök beiktathattak helyi egyházi ünnepet: 1246-ban Robert püspök zsinatot hívott össze és elrendelte a Corpus Christi ünnep évente történő megtartását. A rendeletet és az ünnephez rendelt liturgia egyes részeit megőrizte Anton Joseph Binterim Vorzüglichsten Denkwürdigkeiten der Christkatholischen Kirche című műve.

Általánosan elterjedt csak Juliana és Robert püspök halála után lett az ünnep. 1263-ban egy zarándok cseh pap szentmisét tartott a bolsenai Szent Krisztina templomban. Az átváltoztatás pilllanatában kétség szállta meg, valóban Krisztus testévé válik-e a kenyér és a bor, amikor a megtört ostyából vércseppek hulltak a korporáléra (ostyaabrosz). A véres korporálét 1264. június 14-én Orvietóba vitték, ahol épp ott tartózkodott IV. Orbán pápa. A pápa 1264. szeptember 8-én Transiturus bullájában hirdette ki, hogy ezentúl minden évben a pünkösd nyolcadát követő első csütörtökön tartsák meg az úrnapja ünnepét.

A magyarok lakta földön

Általános szokás a körmenet és a sok virágdísz: az úrnapja idejére már teljes virágdíszbe öltözteti a tavaszt vagy a kora nyarat a természet. Az úrnapi körmenettel Magyarországon és másutt is összeforrt a virágszőnyegek, a falusi virágsátrak, a virágokkal díszített oltárok képe.

A körmeneten Magyarországon más országoktól eltérően négy stáció van: négy oltárt állítanak, amelyet a pappal és az Oltáriszentséggel végigjárnak a hívek. Az úrnapi körmenetnek saját liturgiája van. A stációknál evangéliumot olvasnak és a pap az égtájak felé áldást oszt. Ilyenkor azokért is imádkoznak, akiket a négy égtáj felé osztott áldás akaratlanul is elér.

Az első adatok magyarországi megünnepléséről 1292-ből és 1299-ből valók. Az 1501-es budavári körmeneten részt vett II. Ulászló király is. Nagy tömeg jelenlétében elégették Mohamed jelképes mecsetjét, koporsóját és török katonákat ábrázoló bábukat.

Néphagyomány

Az Oltáriszentség úrnapi körbehordozásának a néphagyomány a gonoszt, a betegségeket és a természeti csapást elűző erőt tulajdonított. Az úrnapi munkaszünetet szigorúan betartották.

Sok helyen, például Abádszalókon sokáig az volt a hagyomány, hogy nem a templom körül létrehozott oltárokat járják végig, hanem az ünnep a teljes településre kiterjed: családok saját házuknál vállalják az ünnepi sátrak felállítását. A szent térbe ezzel bevonják a lakóhelyet, a települést és ez azt szimbolizálja, hogy az áldás az otthonokra is kiterjed. A sátrakat régen a négy égtájhoz tájolták. Hidegkúton még az 1940-es években is „lombkápolnákat” állítottak, a körmenet útvonalán faágakat szúrtak a földbe, a gyerekek a földeken virágot gyűjtöttek a virágszőnyeghez: az úrnapi előkészületekben gyakorlatilag az egész falu részt vett. Korondon kőrisfaágakkal díszítették az utcát, hazafelé mindenki tört róluk egy ágacskát, és azt tartották: hazaérve annyi Miatyánkot kell elmondania, ahány levél volt az ágacskán.

Székelykevén úrnapján virágokból fonnak koszorút és ezt elviszik a templomba megszenteltetni, majd a bejárati ajtó fölé akasztják. Amikor eljön az ideje, három virágot kihúznak a koszorúból és a tűzben, vagy szentelt gyertya lángjában elégetik és közben az Úrangyalát imádkozzák.

Mihálygergén a lombkunyhó hazavitt ágait a ház négy sarkába tűzték, hogy megóvja a házat a villámcsapástól. Baranyában az ágakat az istálló fölé dugták, hogy áldás legyen az állatokon. Sióagárdon a beteg gyermekek fürdőjébe tettek az úrnapi virágokból. Máshol lábfájás elleni fürdőbe tették őket, előfordult az is, hogy a fájós fogat füstölték velük.

Erdélyben az elsőáldozó kislányok, fehér ruhában vagy népviseletben, a körmeneten rózsaszirmot hintenek a az Oltáriszentség elé.