«

»

nov 15 2014

Bejegyzés nyomtatása

Falusi esték – Jászalsószentgyörgy demográfiai viszonyai – Rólunk írták

Falusi esték

 

2014. november 4. | Szerző: Nagy Katalin | Jászalsószentgyörgy | Rovat: Jászság, Színes

 

A hosszú téli estéken elődeink közös tevékenységgel múlatták az időt. Ezt a szokást elevenítette fel a Jászalsószentgyörgyi Helytörténeti Kör a „Falusi esték” rendezvénysorozat megszervezésével. Immáron hagyománnyá vált, hogy a települést érintő valamely témában jártas vendéget hívnak egy-egy estre, akinek gondolatébresztő előadását követően kötetlen beszélgetés keretében vitatják meg a hallottakat.

 

Az est tematikájának kezdete előtt Simon Károly, a Helytörténeti Kör vezetője bejelentette, hogy a baráti társaság jogi személlyé alakul Jászalsószentgyörgyi Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület néven. A nyilvántartásba vétel iránti eljárás folyamatban van a Szolnoki Törvényszéken.

Pénteken dr. Radics Kálmán, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója, a falu szülötte, Jászalsószentgyörgy demográfiai viszonyairól osztotta meg ismereteit a községháza dísztermében. Dr. Radics Kálmán tréfásan azzal riogatta a megjelenteket, hogy nem lesz szükségük az esti altató bevételére. A csekély izgalmat sejtető cím ellenére élvezetes, szakmai alapossággal felépített, tartalmas előadás keretében ismerhettük meg az anyakönyvek, a népszámlálások adatai és egyéb levéltári források alapján a lakosság etnikai, vallási , nyelvi összetételének változásait, képet kaphattunk az iskolázottságról, a foglalkoztatás szerkezetéről, a művelt földterületek nagyságáról, művelési ágak szerinti megoszlásáról, valamint az építkezési kultúra fejlődéséről.

A népességerózió sajnálatos tendenciája Jászalsószentgyörgyön is kimutatható, a lakosság száma folyamatosan csökken és az idősebb korosztály felé tolódik el.

Bár dr. Radics Kálmán kutatásai során feltárt statisztikai adatok a jászok egységes, folyamatos jelenlétét a térségben nem igazolják, a jelenlévők mégis hitet tettek jász identitásuk mellett.

Az év hátralévő részében gyakorlati foglalkozásokra kerül sor, melyeken adventi koszorút, pörkölttortát és csigatésztát készítenek az érdeklődők.

 

 

Az eredeti cikk itt található

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2014/11/15/falusi-estek-jaszalsoszentgyorgy-demografiai-viszonyai-rolunk-irtak/