Helytörténeti Kör élete kategória archívuma:

aug 25 2013

A legjobb kakaspörkölt

Az augusztus 19-i VI. Családi napon a kakaspörkölt főző versenyen húsz csapatból a Helytörténeti Kör színeiben induló Törőcsik Ignác főztje lett a legjobb. A zsűritől első díjat kapott, egy ajándékkosarat és egy pörkölt tortát.

DSCN3610 DSCN3614

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2013/08/25/a-legjobb-kakasporkolt/

aug 21 2013

Virtuskodtunk

A Jász Világtalálkozón láttuk, augusztus 19-én a Vadasban pedig mi is megrendeztük a virtus vetélkedőt.

A legenda szerint György vitéz egy királykisasszonyt és egy várost mentett meg a sárkánytól bátor, merész, erős tettével. A Vadasban nyolc csapat tagjai bizonygatták, hogy ma ők is tudnának olyan erősek, ügyesek lenni, mint híres elődjük.

A virtuskodás tétje nem kevesebb volt, mint Szent György kardjának elnyerése.

A fődíj egy kirándulás Visegrádra, ahol megnézhetik, hogy hogyan is történhetett a középkorban a lovagi torna.

Tizenegy próbát kellett teljesíteni.

Először a jászok és Jászalsószentgyörgy történelméből kellett felelniük egy totó segítségével.

Nagyon egyszerűnek látszó feladatok következtek, mert csak egy petrence rudat kellett tartani, egy szeletet kellett lefűrészelni egy öles fából, egy farönköt kellett eldobni, zsákban kellett futni, krumplit kellett kosárba dobni.

A lőcsös kocsi kereke 1 m átmérőjű volt, a gurítása feladta a leckét. A 25 kg-os hagymával teli zsákot sem tudta mindenki vidáman cipelni. A csapatösszhangot lehetett látni a füvön síelésnél. Aki a taligában ült mindenki vizes lett, mert a lavórból kilöttyent a víz, akármilyen óvatosan tolták a taligát.

A tojásdobálás volt a legösszetettebb feladat. Egy lyukon (WC ülőkén?) keresztül kellett átdobni és elkapni a tojásokat, paradicsomokat. A végelszámoláskor derült ki, hogy itt is nagyon ügyesek voltak a virtuskodók, mert az ötven tojásból csak húsz tört el.

A nap nevét – Családi nap – bizonyították azok a családok, akik elindultak ezen a viadalon: ifj. Gál Zoltán (Gallok), Kovács István (Banditák), Tóth Erika (Győzők) családjaiknak gratulálunk az összetartáshoz. A testvértelepülésünk Jászkarajenő is indított egy csapatot (Búcsúsok), akiknek első látásra nehéznek tűnt a falutörténeti totó, de derekasan helyt álltak ott is.

Egy baráti társaság (Pélyi Sanyi SE) is mérkőzött, köszönet érte. Az egyesületek közül a ping-pongosok, a kézisek és a tűzoltók (Pernyekergetők) virtuskodtak.

 

A végelszámolásnál két csapatnak egyforma pontszáma lett, mivel győztes csak egy lehet, így kötélhúzással döntötték el a végeredményt.

 

Név

A feladatoknál elért pontok

Össz. pontszám

Pernyekergetők

1,1,2,1,2,3,1,6,4,8,2

31

Gallok

1,6,3,1,3,4,1,2,3,4,3

31

Kézisek

3,2,4,6,5,3,2,3,3,4,1

36

Búcsúsok

2,3,7,6,8,5,1,2,2,1,6

43

Pélyi Sanyi SE

6,4,7,4,7,1,1,5,3,6,5

49

Győzők

5,4,7,5,6,4,3,8,5,2,4

53

Banditák

5,1,5,7,1,5,8,4,7,8,5

56

Ping-pongosok

8,8,5,2,3,6,3,7,6,4,7

59

Gratulálunk a „Pernyekergetők”-nek!

A vetélkedőt rendezte a Helytörténeti kör. Köszönet a segítőknek: Blaha Zoltánné, ifj.Fekete Jenő, Gál Zoltán, Jakusné Vámos Mária, Kátai József, Kertész Tibor, Kis Ferenc, Marton Rita, Oláhné Tóth Ágnes, Pogányné Gál Judit, Simon Károly, Sopronyi Kitti, Tóth József, Tóth Katalin, Törőcsik Ignácné, Vadkerti Albert, Zsoldi Lajos

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2013/08/21/virtuskodtunk/

aug 19 2013

Két kiállítás a Faluházban

Takács Anikó nyerte a rajzpályázatot, de szép rajzokat küldött még Kovács Nóra és Vig József is. A Helytörténeti kör még májusban meghirdette a felnőtteknek szóló pályázatát, melyből augusztus 19-én kiállítást rendezett. A téma természetesen Szentgyörgy volt, házak, utcák „portréival” lehetett nevezni.

A teremben látható volt egy másik mikro kiállítás is, melynek a témája szintén a szentgyörgyi táj, a szentgyörgyi utcák. Községünkben élő, a művészetet kedvelő tulajdonosok kölcsön adták féltett festményeiket erre az egy hónapra. Az alkotók között van a településünkről elszármazott festő Kissné Sípos Lídia, aki néhány éve egy önálló kiállításon mutatta meg hobbija eredményeit. Két képpel szerepel Kovács József, aki nem is szentgyörgyi, nem is elszármazott, de nagyon szereti a szabadidejét falunkban, a horgásztó partján eltölteni.

Hivatásos festőművésznek is láthatjuk képét, mert Walter Gábor az ország elismert, rendszeresen kiállító művésze.

Gy. Riba János képe egy olyan idillt ábrázol, amelyben szívesen élnénk, mert az 1938-ban készült képen még a vízimalom is működött és a nagyzúgón lehetett átmenni a Zagyván. A festőművész Jászberény híres embere volt, nekünk pedig azért fontos, mert 1959-ben templomunk falfestményeit ő újította fel.

Édesapám Marton László két linómetszetet készített az 1990-es évek elején a templomról és az iskoláról. És én is rajzoltam néhány régi házat, érdekes kerítést.

Köszönet Bajzáth Lászlónak, Bali Lajosnak, Kobela Zoltánnénak, Laczlavik Imrénének, hogy a képeket rendelkezésünkre bocsátották.

A kiállítás utóélete: A Jászalsószentgyörgyi Krónika 2014-es naptár mellékletének képeit a festmények fotóival díszítjük.

 

Marton Rita

19

Takács Anikó a nyertes pályázó és műve

14

Kovács József :József Attila utca

15

Kovács József: Lajos horgászik

13

Kissné Sípos Lídia: Malom

18

Walter Gábor: Templom

16

Gy. Riba János: A nagy zúgó

17 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2013/08/19/ket-kiallitas-a-faluhazban/

jul 30 2013

Talált József emeritus jászkapitány kaszált

Arattunk az idén is!

Talált József emeritus jászkapitány kaszált, Blaha Zoltánné, lánya és Kis Béláné voltak a marokszedők, Kis Béla kötözte a kévéket, Simon Károly hordta a kévéket keresztbe.

Ők képviselték Jászalsószentgyörgyöt a IX. Hármas-kerületi kézi aratóversenyen Kiskunfélegyházán 2013. július 6-án. Egy haleszi búzatáblában minden versenyző falunak kijelöltek 100 m2 területet s azt kellett hagyományos módon, hagyományos ruházatban, hagyományos környezetben learatni. A zsűri ugyanazt értékelte, mint tavaly Jászberényben: a tarló tisztaságát, magasságát, a kévék minőségét, a kereszt formáját, minőségét, a kasza állapotát.

A ruházat most is fontos volt! Nem lehetett rövidnadrágban, trikóban dolgozni, csak olyanban, amilyenben szépapáink is arathattak annakidején, bőgatyában, bornyúszájú ingben.

Az aratóreggeli többek szerint nálunk volt a leggazdagabb, legbőségesebb. Kisné még csíramálét is készített, amit nagyon kevesen ismertek fel. Az egész aratóreggelit, a pálinkával és a borral jászkapitánynénk, Találtné Kovács Erzsébet állította ki.

Ezt az aratóversenyt a jász- és kunkapitányok rendezik hagyományőrzés céllal. Az idén a Kiskunságban zajlott a versengés, községünk csapata jól vizsgázott!

4

Talált József jászkapitány kaszál

25

Talált József kaszás, Blaha Borbála marokszedő

30

Simon Károly és Talált József a kévéket keresztbe hordják

31

Kis Béla és Torma Tibor reggelizik

29

Szentgyörgy képviselői

1


2 35 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 2426 27 2832 33 34 35

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2013/07/30/talalt-jozsef-emeritus-jaszkapitany-kaszalt/

jul 30 2013

Jászberényben volt a XIX. Jász Világtalálkozó

Körbeért a Jász Világtalálkozók sora. Már minden, jászságban lévő település tartott találkozót s most újra Jászberény volt a vendéglátó június 21-23-ig. Hatalmas rendezvényt készített a jász főváros, sok újdonsággal. Természetesen a hagyományos ceremóniákat is megtartották, így lett újra Jászkapitányunk. Ismét Bolla Jánost jelölték és választották meg, mert az elmúlt évben nagyon sokat tett a jász identitás fennmaradásáért, s ezzel rátermettségét bizonyította. Ezen az ünnepségen most is részt vett falunk képviselőjeként az 1999-ben megválasztott Talált József emeritus jászkapitány és felesége. A műsorban fellépett a Rozmaring Asszonykórus.

Ebben az évben az egyik különlegességet a Jászsági piac megszervezése jelentette.

A szervezők szándéka szerint minden falu bemutathatta a legjellemzőbb termékét, szolgáltatását, amit ott a piacon árulhatott is. Vagy kínálhatott. Vagy csak bemutatott.

Mi mind a három módszert alkalmaztuk, s szerintünk így volt a legsikeresebb.

Akiket megkértünk, hogy képviselje településünket, mindenki nagy szeretettel, szívesen adta áruját, termékét!

A Friss kenyér Bt. – Tóth Imre cége a felvégben – a Világtalálkozó leggazdagabb péksütemény és kenyér kínálatát mutatta be. Csodájára jártak az állatfigurákra emlékeztető kalácsaiknak, a különleges ízesítésű pogácsáiknak. Kínáltuk a termékeiket, de többen szeretnék a minden napi kenyerüket is tőlük venni, s biztos, hogy a jászberényi piacnál lévő boltjuknak mostantól nagyobb lesz a forgalma.

2 3 12 13

A kenyérfélékhez kolbászt, szalonnát, töpörtőt kínáltunk Holló Csaba hentes jóvoltából, aki a nap végére több megrendelést is kapott.

11 5

A sós ételek után, vagy helyett Zsigri Lászlóné pörkölt tortájával kedveskedtünk a Világtalálkozó résztvevőinek. Meg is hálálták, mert a másnapi Jászsági pörkölt torta készítők találkozóján, a versenyen Marika ezüstérmet nyert a Lehel kürtjét ábrázoló tortájával. És a hegedűvel. És a páros galambbal.

7 10

 

 

Még Tóth László mézei is színesítették falunk kínálatát.

Az ételeken kívül még két asztalos céggel büszkélkedtünk a Jászsági piacon. Igaz, hogy mindkettő cégnek idegen hangzású a neve, de a tulajdonosok tősgyökeres szentgyörgyiek, s a bútorokat is itt készítik. Persze, hogy büszkék vagyunk rájuk is!

Nagy Sándor cége a Kinder Möbel gyermekbútorokat gyárt, ami a nevéből is látszik, hogy főleg Németországba. Ha azonban itthonról érkezik megrendelés, teljesítik azt is. Fogyott is a névkártyájából! Mi egy etetőszéket mutattunk be, ami szétszerelhető külön asztallá és székké.

169

A legnagyobb kiállított tárgyunk egy gyönyörűséges parasztablak volt. Vígh Miklós BajorFa nevű cége készíti, természetesen már modern technológiás üveggel, és míves kidolgozással. És, ez iránt is volt érdeklődés!

 

A személyiségükkel a kínálásban, árusításban fantasztikus hangulatot teremtett két elszármazott szentgyörgyi. Simon Zsuzsanna és Kis Ákos munkáját köszönjük!

Remélem, hogy a mi munkánk is látszott, mert Simon Károllyal nagyon sokat dolgoztunk a sikerért!

17 15 14 8 6 4 1

Marton Rita

 

U.i. Ja! És beírtuk a nevünket a Jászok Nagykönyvébe, amit jövőre Jászapátin fognak folytatni, a XX. Jász Világtalálkozón.

 

 

Fresh Bakery Kft.

30/619-02-99

5054 Jászalsószentgyörgy, Fő út 89.

 

Holló Csaba

kistermelő

füstölt áru és húskészítmények

20/365-97-14

5054 Jászalsószentgyörgy, István út 13.

 

Kinder Möbel

Gyermekbútorok gyártása és forgalmazása

57/456-054, 20/330-8389

5054 Jászalsószentgyörgy, Széchenyi út 16/b.

www.kindermobel.hu

 

bajorfa

06-57/556-003

5054 Jászalsószentgyörgy, Béke út 29.

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2013/07/30/jaszberenyben-volt-a-xix-jasz-vilagtalalkozo/

jún 05 2013

„Az én Szentgyörgyöm” – fotópályázat beszámoló

Elmúlt egy év, lezárult a Helytörténeti Kör első produkciója, a fotópályázat.

Egy éve tavasszal azt szerettük volna, ha sok szép kép készül Szentgyörgyről. Azt reméltük, hogy sokan megmutatják majd szeretett falunk szépségeit. Szerettünk volna bepillantani egy-egy család ünnepeibe, vagy barátok mellé is szívesen álltunk volna, vagy épp segítettünk volna szalmát bálázni, vagy hagymát pucolni. Persze mindezeket a fényképek nézegetésével tettük volna.

Amikor a pályázat első fordulója októberben lezárult, az amatőr fotósok emberek helyett csodaszép természeti képeket küldtek a Zagyváról, Vadasról, a gödrökről, a halastóról. Eddig sem volt kétséges, hogy falunk emblematikus épületei a templom és a vízimalom, de mindenki megtekintheti az összes fotót a http://helytortenet1.jaszalsoszentgyorgy.com/photogallery.php?album_id=39 címen, és a Jászalsószentgyörgyi Helytörténeti Kör facebook oldalán.

Az első forduló képeiből kiválogattuk a Jászalsószentgyörgyi Krónika 2013-as naptármellékletének képeit, majd vártuk a tavaszi forduló végét, hogy lássunk szép téli havas képeket is.

A pályázatra közel 140 kép érkezett 11 alkotótól. A Helytörténeti Kör tagjai, Polgármester Úr, Kardos Tamás szolnoki fotóművész mellett az internetes szavazók voltak a zsűri. A legjobb fotósokat ajándékoztuk, így kapott díjat Bathó Zoltán, Bugyi László és Hegedűs Gábor. Gratulálunk! Érdekes, hogy az alkotók közül csak hárman élnek ma is Szentgyörgyön, mert a legtöbbjük elszármazott, de a feleség, vagy a munka révén kötődik a faluhoz. A díjazottakon kívül Foglerné Kertész Erzsébet, Tőzsér Kitti, Varga Andrea, Vajda Csilla, Gondos Márk, Kecskés Tamás, Kalmár Gábor és Koroknay Róbert küldte még el képeit a pályázatra. Köszönjük a sok szép képet!

A fotópályázat legtöbb szavazatot kapott képeit kiállítottuk a Faluházban, melyeket a nyár folyamán meg lehet tekinteni, majd a kiállítás után a Községháza házasságkötő termét fogják díszíteni. Távoli célunk egy képeskönyv megjelentetése.

Marton Rita

1

fotó: Bathó Zoltán

5

fotó: Kecskés Tamás

4

fotó: Hegedűs Gábor

3

fotó: Bugyi László

2

fotó: Koroknay Róbert

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

0201

 

 

 

 

 

 

 

 

08

 

 

03

04 05 06 07

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2013/06/05/az-en-szentgyorgyom-fotopalyazat-beszamolo/

máj 30 2013

Logó

VigJózsefVig József grafikus elkészítette a Jászalsószentgyörgyi Helytörténeti Kör emblémáját.

A rajzhoz magyarázatot is fűzött:

„Azért választottam a fa motívumot, mert nagyon sokrétűen lehet alkalmazni. Ez esetben a “történeti kör”-re. Egy fának messze a múltból van története, s tudjuk, gyakran ábrázolnak ilyen mód családfákat is, ami valahol szintén egy történeti áttekintést szimbolizál. Ez esetben a természetet is akár, merthogy konkrét jellemzője a címeren kívül a falunknak nincs, amit rendeltetésszerűen felhasználhatnánk ehhez a logóhoz. A fának itt hét ága s hét levele van, amely szám beágyazható szinte minden elgondolásba, hiszen “bűvös” számról van szó. Hét vezér, hétfejű sárkány stb. A hetes szám nagyon sok helyen előforduló pozitív motívum. Az ember is hét éves ciklusokban fejlődik, s így bizonyos kollektív jelképül szolgálhat ebben a tekintetben. Mindemellett a kör, ami átfogja, azt hiszem, magáért beszél.”

A rajz filozófiája összhangban áll a Helytörténeti Kör feladataival:

1. Hagyományápolás

2. Kutatás

3. Adatgyűjtés

4. Ismeretterjesztés

5. Rendezvényszervezés

6. Műemlékvédelem

7. Együttműködés

logo2

Tisztelettel köszönjük a céljainkat és a feladatainkat tökéletesen kifejező logót!

 

www.facebook.com/ Joseph Vig Graphic Art

 

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2013/05/30/logo/

máj 29 2013

Díjazott

A szolnoki Damjanich János Múzeum helytörténeti pályázatán Lukácsi László 2. díjat nyert a „Hajléka Istennek, hajléka embernek” című pályázatával. A dolgozat témája a templomunk története, amelyet sok-sok archív fénykép és színes fotó egészít ki. Gratulálunk!

fotó: Kozma Károly

DSCF4846

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2013/05/29/dijazott/

máj 29 2013

Tanulmányúton a leendő néprajzosok

Dr. Barna Gábor professzor vezetésével a Szegedi Tudományegyetem néprajz szakos hallgatói ismerkedtek a Jászsággal. Simon Károly és Lukácsi László a Helytörténeti Kör vezetői tartottak ismertetőt településünk történetéről és mutatták meg vendégeinknek a Helytörténeti Gyűjteményt, Nepomuki Szent János szobrát, a templomkert szobrait, a templomot kívülről, majd a temetőben a Védett Sírkertet és a legrégebbi síremlékeket.

fotó: Gondos Márk

12 1 2 3 11 10 9 8 7 6 5 4

 

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2013/05/29/tanulmanyuton-a-leendo-neprajzosok/

máj 17 2013

Jász-piknik Jászladányon

A redemptiora emlékezve már hagyomány Ladányon a Jász-piknik. A Jászladányi Helytörténeti Körtől meghívást kaptunk a rendezvényükre, ahol Blaha Zoltánné és Simon Károly a Jászalsószentgyörgyi Helytörténeti Kör képviseletében elhelyezte az emlékezés koszorúját. A tájházukban bemutattunk a gyűjteményünkből egy kis részletet, mert elvittük a legújabb adományt, amit a télen kaptunk Ronyecz Sándornétól. Szívmelengető érzés volt látni azt a meghatódottságot, amikor az adományozó fia, Zsolt – aki Ladányra nősült – megismerte nagymamája ködmönét és nagyapja csizmáját a kiállításon.

A délután programját még azzal is színesítettük, hogy Tormáné Blaha Veronika és kisfia Tibor jász viseletben vett részt a rendezvényen.

Köszönjük a meghívást a Jászladányi Helytörténeti Körnek, Vincze János Farkasnak, a vendéglátást Muhi Petronella néninek!

 

Marton Rita

6

Ronyecz Zsolt és nagyszülei hagyatéka

5

Tormáné Blaha Veronika kisfiával és Vincze János Farkassal a Jászladányi Helytörténeti Kör vezetőjével

1 2 3 4

Az adott cikk linkje: http://helytortenet.jaszalsoszentgyorgy.com/blog/2013/05/17/jasz-piknik-jaszladanyon/

3 / 6 oldal12345...Utolsó »