A Helytörténeti Kör ismét megszervezte a csigacsináló délutánt. A „Seres lányok” (Eta, Annus, Piri) vezetésével újra készítettünk csodálatos levesbetéteket. Ők mesterei a tésztakészítésnek, pedig csak fiatalasszony koruk óta csinálják. Amíg gyerekek voltak, otthon az édesanyjuk nem készített ilyen tésztát, mert a nyolc gyerek és az állatok ellátása mellett nem jutott ideje rá. A lányok férjhez mentek, ám a testvéri összetartás megmaradt, így a nagyobb ünnepekre, vagy disznóvágásra együtt sodorták a nagycsaládnak való mennyiséget. Ezt a szokásukat máig megtartották. Lássuk be, a csigacsinálás társas tevékenység, egyedül unalmas, mert monoton, aprólékos, fárasztó, de ha sokan vagyunk és közben minden pletykát elmondunk, akkor nagyon szórakoztató.
Az idén már három „tésztás” néni jött nosztalgiázni. Tavaly még csak ketten voltak az egykori tészta üzemből, de most már eljött Oláhné Marika néni és Gajdosné Pirike néni is, s hozták a saját különleges csigacsinálójukat. Az eszköz kevés lett volna, ha nem tudják feleleveníteni a gyors kézmozdulatokat, amivel annak idején az üzemben több kiló csigát elkészítettek.
Az ÁFÉSZ elnökének, Tóth Imrének az ötlete volt a tészta üzem létrehozása első sorban azért, hogy az asszonyokat is kereseti lehetőséghez juttassa. Holló Béláné miután elvégezte az élelmiszeripari főiskolát, megkapta az üzemvezetési feladatot. Mindez 1968-ban történt. Akkor 120-an kezdték el a munkát a Csík-féle házban a Fő út 46. sz. alatt. (A ház a ’80-as évek elején összeomlott, s azóta a kertünket gondozzuk a helyén.) Ezen felül bedolgozókkal is készíttettek csigát, így még nagyon sokan otthon is az üzem munkásai voltak.
Ági néni nemcsak a főiskolán tanulta a tésztagyártást, hanem eljárt az idősebb nénikhez ellesni az apróbb fogásokat (ezt úgy képzelem el, mint a népdalgyűjtést), sőt tanulmányúton is járt Jászkarajenőn és Gyomaendrődön. Ott látta meg azt a nyújtógépet, amit később Szentgyörgyre is beszereztek és ott látta meg azt a fém csigacsináló eszközt és vele együtt az új módszert, amivel az asszonyok kezéből csak úgy röpködtek a kész, csinos, apró, vékony tészták.
Kilenc fajtát készítettek, volt finom metélt, széles metélt, nagykocka, kiskocka, eperlevél, zabhegy, tarhonya, lebbencs, és csiga. Sokáig kilencvenen dolgoztak, s még az utolsó években is 30-40 fő között volt a munkaerő. Nagy területet láttak el tésztával, mert azzal a Füszért vállalattal voltak szerződésben, amelyik a fővárosi, Pest megyei, Komárom megyei és Nógrád megyei boltokba szállított.
Az üzem 1990-ig működött, közben átköltözött a Petőfi úti épületbe (ahol egykor a bambit palackozták), de a rendszerváltozás után nem tudott életképes maradni.
Községünkben jó szolgálatot tett, sok családi kasszába besegített, de dolgozni is kellett hozzá keményen. Az asszonyok minden munkafázishoz értettek, mindent tudniuk kellett. Volt, aki eleinte ódzkodott az új módszerek megtanulásától, de később belejött ő is.
Sokan szeretettel emlékeznek az ott töltött munkás évekre, a jó kollektívára, az ott kialakult barátságokra. Talán ezért is jönnek egyre többen a mi kis csigacsináló délutánunkra!
